Az apró zsákfaluban jártunk

2023.06.27. 20:00

Tízen se laknak Cserekertben, pedig van, aki szerint megvan a bája – fotókkal

Se busz, se bolt, se posta, cserébe a csend és a zöld környezet garantált.

Girdán József már Létavértesen él, de a gyerekkora Cserekerthez köti

Forrás: Czinege Melinda

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, elnéptelenedő hajdú-bihari települések nyomába eredünk, és sorozatban számolunk be arról, milyen az élet távol minden infrastruktúrától. Kórósziget után az utunk most Cserekertig vitt. A Létavérteshez tartozó zsákfalu Debrecentől kicsit több mint 30 kilométerre található, az ottani kertek végéből már jól látni a román dombokat és hegyeket, sőt, tiszta időben a forgalmat is.

Három utca, ennyit kellett végigjárni, hogy megismerjük a falut, ahol jelenleg olyan kevesen élnek, hogy két kezünk is bőven elegendő volt ahhoz, hogy összeszámoljuk a lakosságot.

Cserekert Haon
Forrás: Czinege Melinda

Érkezésünkkor egészen a falu végéig gurultunk autóval, a régi buszfordulóban, az egykori iskola, majd templom ma már romos épülete mellett álltunk meg. Itt találkoztunk össze Girdán Józseffel, aki ugyan jelenleg már Létavértesen él, de a gyermekkora Cserekerthez köti. Itt született, itt nőtt fel. Manapság is sok időt tölt itt, mindennap kijár, földműveléssel, kertrendezéssel tölti az idejét. Találkozásunkkor éppen füvet nyírt, és ahogy mondta, lesz még néhány ilyen alkalom, hiszen ezeken a portákon nyaranta 10-12-szer biztosan munkát jelent a gyorsan növő pázsit. Tőle tudtuk meg, hogy nem régen többen is voltak, akik kiköltöztek, vagy legalábbis házat vásároltak Cserekertben.

Egy, két, három éve visszajöttek a fiataljaink, van, aki a Balaton partjáról, van, aki Székesfehérvárról. A gyökereik ide kötődnek, visszajönnek, aztán mégis elmennek. Ez a jellemző, tűz van bennük, amikor itt házat vesznek, de ez eltűnik, mikor megtudják, hogy 12-szer kell vágni a füvet egy időszakban, hogy itt van munka a ház körül

– mondta, majd beinvitált bennünket az ingatlanba, amit most azért szépítget, mert vendégháznak szeretné kiadni. Vendégháznak? – lepődtünk meg azonnal, hiszen azt gondoltuk, erre csak úgy a madár se jár, de József tájékoztatott: turisták százai megfordulnak ezen az utcán, hiszen itt Alföldi Kéktúra-pecsételőhely található. De akadnak olyan fiatalok is, akik keresnek olyan helyszínt, ahol összejöhetnek egy hétvégére a barátokkal.

Cserekert Haon
Forrás: Czinege Melinda

Önellátó családok lakták

Hétköznap délelőtti ottjártunkkor nagy volt a csend, rögtönzött túravezetőnk leszögezte: ez mindig így van. Pedig egykor volt élet a faluban. – Sokan vagyunk elszármazottak, hajdan 3-400-an laktak itt. Volt itt minden régen. A gyerekekhez kijárt az orvos. Volt itt boltunk, ami egy idő után a kihasználatlanság miatt csak kedden és pénteken volt nyitva, most már sehogy. Régen nagy gazdaságok voltak itt, minden utcában házak voltak, az itt élők kertet gondoztak, jószágot, tyúkot, kacsát, disznót, tehenet neveltek. Önellátók voltak, sütöttek maguknak kenyeret, a boltból cukrot, rizsát, ilyesmiket vettek. Ha nem volt pénzük, felírta a boltos, és később megadták. Egy időben a busz is kijárt ide, már nem. Az öregeinkhez most gondozók járnak ki. Hát ilyen.

Hétvégente egyébként sok autó jár ki itt, szeretik Cserekertet az emberek, de csak úgy, hogy autóval lassan körbejárják, az idősek megmutatják az unokáknak, hogy egykor ebben a házban lakott a papa, itt hajtottuk a libákat…

– vázolta a helyzetet József, de hozzátette, életvitelszerűen már szinte senki nem vállalja az ittlétet. – El kellett innen menni, a családokat el kellett tartani, de itt már nem volt munkalehetőség. Régen volt itt szarvasmarhatelep, a fiatalok oda jártak dolgozni, és lehetett mindenféle más munkát csinálni. A település egy másik részén dohányszárító hodályok voltak, ott is dolgoztak emberek. Ezek a munkák megszűntek, önmagát számolja fel a település – nyugtázta.

Amikor arról kérdeztem, miben változott az itteni élet, azt mondta,

régen olyan emberek éltek itt, akik egyformán szegények voltak, nem voltak nagy különbségek a családok között, és mindenki szerette, ismerte a másikat.

Az iskolában volt idő, hogy egytől negyedik osztályig nem jött össze tíz gyerek, őket a tanár bácsi egy osztályként tanította, nem számított a korkülönbség. Állítja, ma is nagyon biztonságos ez a környék, de a román határ közelsége miatt heti több alkalommal kijárnak a rendőrök, a határvadászok.

Mielőtt hazaindultunk, még hűsöltünk néhány percet a vályogfalak között. Mondta a híreket a régi rádió a nyári konyhában, a kutyák az udvaron az árnyékban lihegtek, mi pedig autóba szálltunk, és magunk mögött hagytuk az aprócska falut.

Bucsi Bernadett Ildikó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában