Pedagógusnap

2023.06.02. 10:00

A pedagógusokat ünnepelték Tégláson

iIén Tuncsikné Fekete Kinga Éva pedagógus és Marján Irén óvodapedagógus részesült pedagógiai díjban

Forrás: Tóth Emese

Csütörtök délután az Ujlaki-emléktáblánál kezdődött a téglási pedagógusnap, a város egykori tanára előtt – koszorút helyezvén el – tisztelgett a város vezetése és a nevelési-oktatási intézmények vezetői, fenntartói. 

Az általános iskola ebédlőjében folytatódott a köszöntés, Szabó Csaba polgármester elmondta, számára nagy öröm, hogy Téglás városában, ha csak egy rövid időre is, de egyszerre találkozhat minden pedagógussal, akik a gyermekek nevelésének mozgatórugói. Kiemelte továbbá, hogy az iskola és az óvoda terei Téglás fontos közösségi terei, kívül-belül élő és aktív részese a város vérkeringésének. 

Alapvető és fontos közös érdekünk is ez a kapcsolat, hiszen városunkban egy iskola és egy óvoda van.

– mondta a város vezetőj. 

Szabó Csaba rámutatott, hogy bizony a gyerekek közérzetéért a hétköznapokban a pedagógusok tesznek a legtöbbet, az ő dicséretüket, tanításukat, nevelésüket, biztatásukat semmi sem pótolja. Felfedezni a tehetséget, rájönni arra, hogy melyik gyereknek miben adatott több tálentum: kiváltság.  – Városunk megtartó ereje, a felnövekvő generáció helyben maradása azon is múlik, milyen várost alakítunk ki és milyenek az emlékeink a gyermekkorunkról. Csak így közösen tudunk megbirkózni a feladatokkal, a folyamatos kihívásokkal, így tudjuk majd együtt élvezni a növekedés gyümölcsét. Így ez a mai nap, nem egyszerűen hagyományos pedagógus nap, hanem a pedagógusok közös, összetartó munkájának ünnepe is – zárta beszédét.

Az iskolás és az óvodás gyerekek nagy csoportjának ünnepi műsora, szavalatokkal, énekekkel, zenéléssel egyedülálló, megható és értékes pillanatokkal gazdagította a délutánt. Minden pedagógus együtt közösségben és személyesen is fogadhatta a gyerekektől a köszöntést.

Végül elismeréseket adtak át, elismerve magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültségüket, a köznevelés területén kifejtett munkájukat. Idén Tuncsikné Fekete Kinga Éva pedagógus és Marján Irén óvodapedagógus részesült pedagógiai díjban.

KBÉ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában