Szenvedélybetegek

2023.05.12. 11:13

Van kiút a szenvedélybetegségből – hívják fel a figyelmet a Józanság napján

Az önsegítő csoportok olyan feladatokat is ellátnak, melyek az intézményi ellátásban nem biztosítottak.

Berényi András egy korábbi rendezvényen

Forrás: Napló-Archív

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Józanság napját pénteken és szombaton a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), és a Forrás Lelki Segítő Központ közösen az DEMKI Ifjúsági házban. Az eseményen nyitott ülések, szakmai kerekasztal beszélgetések várják az önsegítő csoportokat és az érdeklődőket.

Berényi András, a KEF szakmai elnöke péntek reggeli köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a szenvedélybetegség sokszor negatív előjellel kerül a média homlokterébe, fontos hangsúlyozni, hogy van kiút a szenvedélybetegségből, s meg lehet gyógyulni. 

Példaértékű munkát végeznek a debreceni önsegítő csoportok, hiszen sok esetben az intézményi ellátás nem tudja azt a támogatást nyújtani – legyen az hétvége, ünnepnap, vagy esti órák – amit ezek a közösségek biztosítanak

 – fogalmazott Berényi András.

Május 12-én a Debrecenben működő önsegítő csoportok nyitott ülésein, illetve a Debrecenben működő segítő intézmények, szervezetek bemutatkozásán vehetnek részt az érdeklődők, míg május 13-án, szombaton a Szent Család Plébánián (Debrecen, Holló László sétány 1.) az önsegítő csoportok beszámolói, bizonyságtételek, valamint szakmai kerekasztal beszélgetések lesznek, melyek célja egymás megismerése és az együttműködés erősítése. 

A délelőtt során a történelmi egyházak képviselői közösen megemlékeznek a szenvedélybetegség áldozatairól és imádkoznak a családtagokért, a szabadultakért és a gyógyultakért.

PTZ

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában