„Tudd és tedd”

2023.05.02. 16:46

Súlyos sérülteket láttak el a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában

Tíz csapat vett részt a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének elsősegélynyújtó versenyén.

Forrás: Czinege Melinda

Üvegdarabok és vértócsa az udvaron, megsebzett karú tanuló, vérző fejű eszméletlen diákok – többek között ilyen éles helyzeteket imitált szituációkban kellett helyt állniuk azoknak, akik részt vettek kedden a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének elsősegélynyújtó versenyén, Debrecenben. A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában rendezett megmérettetésen 3 korosztályban, összesen 10 csapat mérkőzött meg egymással.

Nem mernek segíteni

– Ötvenegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Vöröskereszt a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny, ahol általános iskolások, középiskolások és felnőtt korosztályból érkeztek versenyzők. A program jelmondata a „Tudd és tedd”, azaz megtanuljuk, hogyha bármilyen váratlan helyzetbe kerülünk, ahol valamelyik embertársunk segítségre szorul, akkor merjünk segíteni. Ne pánikoljunk, hanem a mentők megérkezéséig nyújtsunk elsősegélyt – mondta el a Hajdú Online-nak Bánfi Ildikó, a Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének vezetője. 

Hozzátette: a versenyzők nemcsak prezentálják tudásukat, hanem komoly elsősegélynyújtó gyakorlatra tesznek szert a rendkívül életszerű, soksérültes baleseti helyzetekben – amelyeket arra kiképzett, ifjúsági sminkesek készítenek elő és imitátorok játszanak el.

Sipos István, a versenynek helyet adó általános iskola intézményvezetője köszöntőjében hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az az ismeret, melyet az elsősegélynyújtó versenyen alkalmaznak a diákok, beépülhetne a mindennapi oktatási rendszerbe is. Dede György nyugalmazott mentőtiszt, a zsűri elnökének véleménye szerint elengedhetetlen, hogy felnőjjön egy olyan generáció, akinek természetes az elsősegélynyújtás. – A mi munkánk – a legtöbb esetben – enélkül nem sokat ér – fűzte hozzá.

Piros Éva, a Vöröskereszt Piros Éva kommunikációs referens portálunknak ehhez kapcsolódóan elmondta, egy korábbi felmérés szerint 1 százalék alatt volt azoknak a száma, akik éles helyzetben elsősegélynyújtást mernek adni. 

Ez az adat rendkívül elkeserítő. Éppen ez sarkalta a Vöröskeresztet arra, hogy az elsősegélynyújtó versenyekkel és hasonló programokkal létrejöjjön egy új generáció, aki mer segíteni 

– nyomatékosította.

Életet menthet

– Azt gondolom, hogy a versenyre való felkészüléssel olyan tudásra tettem szert, amit akár éles helyzetben is alkalmazni tudok. Fontos számomra, hogy ha szükséges, meg tudjak menteni egy emberéletet – közölte portálunkkal Nagyházi Alexandra, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégium 10. osztályos tanulója.

A területi megmérettetésen négy gyakorlati kárhely és két elméleti állomás várta a versenyzőket. A győztes csapatok a megyei döntőbe jutnak tovább, ahonnan a legjobban az országos döntőben bizonyíthatnak. 

PTZ

Eredmények

Általános iskolai (gyermek) kategória:

1. „DEAD” – Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Csengő utcai feladatellátási hely

2. „Segítség” – Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

3. „Aranycsapat” – Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Középiskolai (ifjúsági) kategória

1. „Életrevalók” – Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Csengő utcai feladatellátási hely

2. „Mélység” – Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Óvoda

3. „Medic Serpentes” – Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

4. „Segítők” – Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum

5. „Mead Team” – Debreceni Egyetem Balásházi János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma

Felnőtt kategória

1. „Svetits tanárok” – Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

2. „Nine Eleven” – Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában