Párthírek

2023.05.23. 20:37

LMP: nemet mondanak az újabb akkumulátorgyár megépülésére – reagált a debreceni Fidesz-KDNP frakció

Mindössze néhány százan gyűltek össze május 23-án, kedden délután Debrecenben, a Csapó utcán az LMP-Magyarország Zöld Pártja által szervezett tüntetésen.

Forrás: Molnár Péter

Az eseményen Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar vármegyei elnöke elmondta: a februári tüntetés után most azért gyűltek össze, mert egy újabb kínai akkumulátorgyár megépülésére kell nemet mondaniuk. Úgy fogalmazott: más jövőt képzelnek el Debrecennek.

A tüntetésen részt vett Bruti stand up humorista is, aki most debreceni lakosként szólt a megjelentekhez. Mint mondta, elege van abból, hogy a lakosság megkérdezése nélkül akarnak akkumulátorgyárat építeni a cívisvárosban.

tüntetés, LMP, Debrecen
Forrás: Molnár Péter

Hatástanulmányt követelnek

Kozma Éva mikepércsi édesanya is felszólalt. – Ilyen gigaméretű környezetromboló, mérgező gyár építése mellett élni frusztráló, és szellemileg is megterhelő. Minden nap, amikor az építkezési terület mellett elmegyek, dühöt érzek, és azt, hogy aki nem itt él, annak is látnia kellene ezt a rombolást, ezt a soha be nem gyógyuló sebet, ezt a környezeti tályogot – fogalmazott.

Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke szerint Debrecen polgármestere becsapta a városban élőket. Szerinte az emberek elé kellene állni, és meg kellene kérdezni a véleményüket.

Végül Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szólalt fel, aki szintén a közmeghallgatás jelentőségét hangsúlyozta, és buzdította a lakosságot a véleményük megfogalmazására.

A debreceni Fidesz-KDNP frakció az LPM tüntetésén elhangzottakkal kapcsolatban az alábbi közleménnyel reagált:

Számunkra a debreceniek a legfontosabbak, ezért minden olyan észrevételt, melyeket az elmúlt időszakban megfogalmaztak, igyekszünk megnyugtatóan, olyan megoldásokkal megválaszolni, amely a város számára megőrzi a fejlődés lehetőségét, és ez a fejlődés környezettudatos módon az emberek egészségét és Debrecen védelmét is egyaránt biztosítja.

Figyelemmel kísérjük a debreceniek által megfogalmazott észrevételeket, ennek megfelelően úgy fejlesztjük a várost, hogy azokra minden körülmények között megtaláljuk a megfelelő megoldásokat.

Azok, akik Budapestről ideutaznak politikai turistaként, másfél-kétórát itt töltve a helyiek hergelésének céljával, azok nem Debrecen érdekeit tartják szem előtt. A mi dolgunk az, hogy a város úgy fejlődjön, hogy az a környezetre is, az emberek egészségére is és Debrecen egészére is pozitív hatást gyakoroljanak.

Nem kérünk a budapesti politikusok hergeléséből. Számunkra Debrecen fejlődése az első.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában