Járművek seregszemléje

2023.05.19. 15:35

Csúcsragadozók: a lóerőké a főszerep a harmadik Debrecen Drive-on

Idén május 26-28. között rendezik meg a népszerű autós programot, számos különleges elemmel.

Lóerőkből ezúttal sem lesz hiány

Forrás: Kiss Annamarie

Showműsorok, targoncaverseny, old timerek, koncertek, gyerekprogramok, szakmai konferencia – csak néhány elem a 3. Debrecen Drive kínálatából, melynek részleteiről pénteken számoltak be a Csapó utcai bevásárlóközpontban, ahol már most Schaeffler Mini Drive kiállítás és a bejáratnál egy 862 lóerős BMW Eurofighter várja az érdeklődőket. 

A „Minden, ami gurul” mottóval harmadszorra szervezett eseményről már az első kettő alapján elmondható, hogy rendkívül népszerű – hangoztatták többen is a megszólalók közül.

– A Debrecen Drive gondolata akkor fogalmazódott meg a Campus vezetőiben, amikor a város elindult a járműipar irányába. 2018 mérföldkő volt, ekkor jelentették be, hogy a világ egyik legnagyobb járműipari vállalata Debrecenbe jön. A szervezők azt találták ki, legyen a Magyarországon akkor szinte teljes egészében hiányzó felület betöltve; a járműipar egy átfogó, nagy bemutatója jöjjön létre itt, Debrecenben, ahol a katonai járművektől kezdve a teherautókon át a legprofibb közúti autókig gyakorlatilag minden látható – idézte fel Papp László polgármester. Elmondta, a mostani rendezvény egyik fókusza a fenntarthatóság és a balesetmentes jövő, ezzel foglalkozik majd a pénteki szakmai konferencia is. 

Fontosnak tartom, hogy Debrecen akkor kapcsolódik be a járműipari fejlődésbe, amikor egy technológiai váltás zajlik ezen a területen. Debrecen, nyugodtan mondhatjuk, az első olyan egysége lesz a világ járműiparának, amely ezt az új korszakot testesíti meg

 – jelentette ki. – Maga a Drive jelentős mértékben fókuszál a jelenre, de az egyik legfontosabb missziója, hogy fölvillantsa, mit tartogat a jövő – tette hozzá.

Debrecen Drive sajtótájékoztató
A pénteki sajtótájékoztató résztvevői
Forrás: Molnár Péter

Gyerekeknek is

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja emlékeztetett: a debreceni autóipari központ fejlődésében az egyetemnek is megvan a maga szerepe, az elmúlt években nagyon komoly felkészülést végeztek a járműiparhoz való csatlakozásra; a képzésben, járműépítésben egyaránt, 1-2 hónapon belül pedig várhatóan elindul az egyetemi ipari parkban a Járműlabor építése. Az egyetem részt vesz a Debrecen Drive és az említett konferencia szervezésében, és mindenben, ami ennek az iparágnak a fejlődését segíti. 

Megjegyezte, a Debrecen Drive-nak már országos, sőt határon túli híre van, és felmerült, hogy más városok is hasonló rendezvényt tartsanak.

Szabó Péter, a Schaeffler FAG Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a Schaeffler Mini Drive kapcsán kiemelte, nagyon fontos, hogy a gyerekek is megmutassák magukat a rendezvényen, cégük pedig továbbvigye ezen programrészt. Tóth Csaba, a Debrecenből indult Trans-Sped Csoport fuvarozási igazgatója elmondta, a tavalyihoz hasonlóan a Debrecen Drive-on tartják meg a cég családi napját, különlegességként pedig idén targoncaversenyt rendeznek két kategóriában, 100-100 ezer forintos fődíjjal.

20220528 Debrecen

Debrecen Drive.

Fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló
Az emblematikus sárga Seicento a 2022-es Drive-on
Forrás: Napló-archív

– Debrecen autóipari fellegvárrá válik hamarosan, így a  Debrecen Drive-nak teljes létjogosultsága van – vélte Máthé Zsófia, a Metal Sheet Kft. értékesítési és marketingvezetője. A cég színes programokkal járul hozzá a rendezvényhez, többek közt az autórajongó tulajdonos gyűjteményéből hoznak el néhány darabot. 

Az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb eleme a hétvégének a pénteki Metal Sheet Night Drive Show lesz, ami a maga nemében teljesen egyedülálló, és most még magasabbra tesszük a lécet; autósüldözéssel, több száz lóerős járművekkel, homokfutókkal, quadokkal, szikra- és lánggépekkel.

 A műsor rövidített változatát szombaton és vasárnap lehet megnézni, összesen hat alkalommal – tudatta.

20220527 Debrecen

Véget ért a Debrecen Drive, az ország legnagyobb autó- és járműipari seregszemléje. A rendezvény egyik szenzációja az  esti Night Drive show volt.

Fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló
A tavalyi rendezvény egyik szenzációja az esti Night Drive show volt
Forrás: Napló-archív

Meccsel együtt

Milósvölgyi Péter, a Debreceni Campus NKKft. ügyvezetője elmondta, az első két Drive mindegyikén mintegy 35 ezer látogatójuk volt. Szerinte a siker oka a rendezvény ár/érték aránya, ez vonatkozik anyagi, szórakozási és szakmai értelemben is. 

Példaként említette, hogy egy családi belépő áráért egész napos programon szórakozhatnak az érdeklődők, ahol azon túl, hogy a debreceni járműipari szereplők valamennyien képviseltetik magulat, számos más élmény várja a gyerekeket és felnőtteket is. 

Többek közt a Krones autóalkatrészekből készült szobrainak kiállítása; a honvédség, a NAV és a büntetésvégrehajtás járműveinek bemutatója; elektromos kisautókat és VR-játékokat lehet kipróbálni; akadálypálya, mászófal, koncertek, showk is lesznek.

Páll László, a Campus másik ügyvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a Debrecen Drive idején játszik bajnoki meccset a Loki, de még nem tudni, pontosan mikor. 

Ez a szervezők számára is extrém feladatokat jelent, az utolsó pillanatokban kell összehangolniuk a rendezvényüket a Nagyerdei Stadionban lévő mérkőzéssel. Ezért is arra kért mindenkit, hogy tömegközlekedéssel vagy kerékpárral érkezzen. 

Az autósok a Klinika mellett, a Főnix Arénánál vagy a Kassai úti Campuson parkolhatnak majd. A mérkőzés alatt a stadiont kívülről és a Debrecen Drive területéről is meg lehet közelíteni. – Jó hangulatú családi hétvége lesz –  összegzett.

SzT

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában