Beruházás

2023.04.29. 18:37

Jóváhagyását adta a kormány a debreceni vízközmű- és vasútfejlesztésekre

Mindkettő külön-külön körülbelül 70 milliárd forintba kerül.

A projekt kilenc fő elemből áll, a beruházássorozatnak a költségek ütemezése alapján 2026-ban kell lezárulnia

Forrás: Napló-archív

Egy sor olyan beruházáshoz adta jóváhagyását a kormány, amelyekre a debreceni víziközmű-infrastruktúra rekonstrukciójához, fejlesztéséhez van szükség. Hozzárendelte a következő években szükséges forrásokat is, közel 72 milliárd forintról van szó. További közel 66 milliárdba kerülnek a város északnyugati gazdasági övezettel kapcsolatos egyes vasúti fejlesztések – tudatta szombati közlésében a Világgazdaság.hu.

A debreceni szennyvízátemelőt, a városi ivóvízbázist és ivóvízhálózatot, a szennyvíztisztító telepet és a szennyvízelvezető hálózatot érinti az a kormányhatározat, amely szerint a kabinet egyetért az ezeket érintő beruházások előkészítésével és megvalósításával.

Egyetért azzal a városi technológiai vízellátásához szükséges, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. vagyonkezelésében lévő, balmazújvárosi Keleti-főcsatornához tartozó vízműtelepfejlesztés előkészítésével és megvalósításával. 

Mindez együtt 71 822 067 400 forintba kerül. A projekt kilenc fő elemből áll, a beruházássorozatnak a költségek ütemezése alapján 2026-ban kell lezárulnia.

Kibővül a konténerterminál

Három vasútfejlesztési projekt finanszírozásáról is megjelent egy kormányhatározat a Magyar Közlönyben. E beruházások a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő vasúti infrastruktúra-fejlesztések 2. ütemét alkotják, 65,68 milliárd forintba kerülnek, és szintén 2026-ban kell lezárulniuk.

E munkák a következők: 

  • 108. sz. Debrecen–Füzesabony vasútvonal korszerűsítése Macs és Balmazújváros állomás között (48,18 milliárd forint),
  • Macs Ipari Park konténerterminál kiegészítő elemei (2,76 milliárd forint),
  • Debrecen állomás Külső Fatér területén tehervonati indító-fogadó vágánycsoport létesítése a konténerterminál kiszolgálására (14,740 milliárd forint).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában