Kitüntetések

2023.03.14. 17:10

Széchenyi-díjjal ismertek el két debreceni kötődésű szakembert

Teológus és jogász kapta a rangos díjat.

Novák Katalinköztársasági elnök adta át az állami kitüntetéseket az Országházban

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott kedden Budapesten, a Parlament kupolacsarnokában.

Széchenyi-díjat kapott többek között dr. Gaál Botond teológus, matematika-fizika szakos tanár, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes, több évtizedes oktatói és kutatói tevékenysége, a keresztyén gondolkodás és a modern természettudományok kapcsolatának református történeti és elméleti alapjának kidolgozása terén kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Továbbá dr. Kahler Frigyes jogtörténész, kutató, nyugalmazott törvényszéki büntetőkollégium-vezető bíró Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, számos történelmi korszakot és témakört felölelő, hiánypótló kutatásai és publikációi, generációk számára meghatározó oktatói munkája elismeréseként.

A Kollégiumot vezette

Dr. Gaál Botond teológus, nyugalmazott egyetemi tanár 1946. március 27-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vámosatyán. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-fizika szakán szerzett középiskolai tanári diplomát, majd elvégezte a Debreceni Református Teológiai Akadémiát (1996-tól Debreceni Református Hittudományi Egyetem), 1979-ben szentelték lelkésszé. 1986-ban hittudományokból doktorált (PhD), 2000-ben habilitált egyetemi magántanári címet szerzett a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen. 2008-ban hittudományokból az MTA doktora lett. 1970-től a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának matematika-fizika szakos tanára, 1987-1991 között a kollégium főigazgatója volt. 1987-től a debreceni Teológiai Akadémia tanára, 1999-től professzora, 2015 óta nyugalmazott egyetemi tanára.

Teológiai kutatási területe elsősorban az ekkléziológia (egyháztan), az európai civilizáció eredete, a teológia és a kortárs természettudományok kapcsolatának vizsgálata. 

Számos tudományos társaság tagja, 1993-1999 között az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának főtitkári tisztét is betöltötte. Száznál több tudományos közlemény, valamint monográfiák és szakkönyvek szerzője. 1993-ban megírta a református lelkészképzés reformtervezetét, létrehozta a Hatvani István Teológiai Kutatóközpontot az egzakt tudományok és a teológia kapcsolatának vizsgálatára.

Debrecenben is bíráskodott

Dr. Kahler Frigyes jogtörténész, nyugalmazott törvényszéki büntetőkollégium-vezető bíró 1942. szeptember 12-én született Mátészalkán. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1965-ben szerzett diplomát. 1974-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelemtanári képesítést szerzett, 1978-ban megvédte doktori disszertációját. 

1968-tól Hajdúböszörményben, 1972-től Debrecenben bíróként dolgozott. 1987-től a Heves Megyei Bíróság bírósági elnökhelyettese, 1991-től az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, 1994-től a Veszprém Megyei Bíróság bírója, 1997-től a Veszprém Megyei Büntető Kollégium vezetője volt.

1981-1994 között a Miskolci Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen büntetőjogot és jogtörténetet oktatott. 1991-ben részt vett az igazságtételi törvényjavaslatok előkészítésében, 1993-94-ben a Történelmi Tényfeltáró Bizottság vezetője volt. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja. Kutatási területe a jogtörténet, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorló intézkedések, az igazságszolgáltatás működésének, jogalkotási és ítélkezési gyakorlatának feltárása. Húsz önálló kötetet és kétszáznál több publikációt jegyez. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Nagy Imre-emlékplakettet, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában