2023.03.22. 11:22
Három agyműtét után mélyaltatásban fekszik Debrecenben egy nemrég makkegészségesnek hitt kisfiú
Egy hónapja agyvérzéssel szállították a debreceni kórházba a 12 éves Miklóst. A fiú minden előjel nélkül esett össze a métászalkai uszodában.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Egy hónappal ezelőtt agyvérzést kapott egy 12 éves kisfiú a mátészalkai uszodában. Miklós úszásórán vett részt, ahol jelezte az oktatónak, hogy rosszul van, majd kiment a medencéből, és az öltöző felé indult. Ám ekkor epilepsziaszerű rohamot kapott, majd eszméletét vesztette. A mentők helikopterrel szállították őt a debreceni kórházba − számolt be a Bors.
A lapnak a fiú édesanyja, Erzsébet nyilatkozott, aki teljesen összeroppant a szörnyű hír hallatán.
Miklós az agyvérzés előtt egy makkegészséges fiatal volt, ezért is áll az egész család teljesen értetlenül a történtek előtt.
Sosem volt semmi baja, egészséges volt. Hétfőn reggel elindult az iskolába, akkor sem mondta, hogy rosszul érezné magát. Aztán 9-kor hívtak, hogy agyvérzést kapott, és kórházba szállították
– mesélte.

A családot csapásként érte a hír, hogy fiukat Debrecenbe szállították kórházba, ugyanis még arra sem volt elég pénzük, hogy buszra vagy vonatra szálljanak és meglátogassák Miklóst, ezért a rokonok és közeli ismerősök pénzgyűjtést szerveztek. A fiú azóta már három komoly agyműtéten is átesett.
A nagylelkű embereknek hála, sikerült meglátogatnunk a fiamat, be is vásároltunk neki. Senkinek nem kívánom azt a látványt. Szörnyű, hogy ez történt az én kisfiammal!
– tette hozzá az anyuka.
Miklós jelenleg kritikus állapotban van, még mindig mélyaltatásban tartják. – Egyelőre az orvosok se tudják megmondani, hogy fiam milyen fokú agykárosodást szenvedett. Azt akkor fogják tudni, ha felébresztik. Csak imádkozni tudunk, hogy épen és egészségesen visszatérjen hozzánk – osztotta meg Miklós édesapja.