Párthír

2023.03.09. 11:10

Debrecen zöld átállását véleményezte a Civil Fórum – reagált a helyi Fidesz

Illés-Rácz Mariann önkormányzati képviselő és dr. Gondola Zsolt Zoárd Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke

Forrás: Napló-archív

Fotó: Czinege Melinda

Új szakaszába lépett a polgármesteri vezetés kommunikációja a kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban – írja a Civil Fórum Debrecen Egyesület portálunkhoz is eljuttatott közleményében. Úgy vélik, a polgármesteri vezetés karbonsemleges ipari parkokat kíván létrehozni, illetve az élet minden területére kiterjedő „zöld átállást” hirdet. Mint írják, a szándékkal egyet lehetne érteni, csakhogy az időzítés és a várható eredmény inkább azt feltételezi, miszerint csak utólagos átszínezésről, ún. greenwashingról van szó. Az egyesület azt tartja problémásnak, hogy azt követően jelentették be a zöld programot, miután hatalmas környezetterhelő gyárak telepítéséről már féléve döntöttek, így megkésettnek tartják azt. Úgy vélik, a bejelentett zöld átállástól várt eredmények töredékei annak a környezeti terhelésnek, amelyet csak a CATL fog önmagában jelenteni a városnak.
A Civil Fórum szerint a történelem ismétli önmagát, újból elkezdődött Debrecen erőltetett iparosítása, mindenféle társadalmi egyeztetés és lakossági jóváhagyás nélkül, csak annyiban eltérő módon, hogy most a külföldi tőke lett ennek a hajtóereje. 

Mindezekre a debreceni Fidesz-KDNP frakció reagált. Mint írják, Debrecen az ország egyik legzöldebb városa, az erdősült területeink aránya 34 százalék. A Nagyerdő az a hely, ahol elődeink 1939-ben Magyarország első természetvédelmi területét létrehozták. Ez kötelez bennünket arra, hogy a közös otthonunkkal kapcsolatos minden fejlesztésünkben megjelenjen a zöld gondolat, amit minden esetben cselekvés követ – hangsúlyozzák. A frakció kiemelte, Debrecen polgárainak jó életminőségéért, a város környezettudatos, fenntartható módon való fejlesztéséért a felelősséget immár 25 éve viselő Fidesz-KDNP nemcsak beszél arról, mit kellene ezen a területen elérni, hanem folyamatosan cselekszik is. 1990 óta megfeleztük a város szén-dioxid kibocsátását. Napjainkban és a jövőben is azon dolgozunk, hogy hosszú távon Debrecen karbonsemlegessé váljon. A CATL tervezett beruházása várhatóan mindössze 2-3 százalékkal fogja növelni a városi kibocsátást átmeneti jelleggel. Ennek oka, hogy Debrecen lesz az első magyar város, ahol karbonsemleges ipari park programot indítunk – írják. Álságosnak és képmutatónak tartják a Civil Fórum Debrecen Egyesület sajtótájékoztatóit, ahol szerintük rendre hamis, fals információkkal próbálják a debrecenieket megtéveszteni és félelmet kelteni bennük a városban zajló ipari fejlesztésekkel kapcsolatban. 
HBN

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában