Tömegközlekedés

2023.03.22. 12:01

Drágább lehet a DKV-bérlet

Holnap tárgyalja Debrecen Közgyűlése a DKV tarifamódosítási javaslatait.

Május elsejétől újra járnának hétvégén is a villamosok

Forrás: Napló-archív

Mint arról korábban beszámoltunk, ismét emelne szolgáltatási díjain a DKV Zrt. Debrecen Közgyűlése március 23-i ülésén tárgyalja majd a helyi közlekedési vállalat javaslatait tartalmazó előterjesztést. A változásokról és indokokról Tóth Szabolcs vezérigazgató beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. 

A DKV minden évben meg kell tegye javaslatát a tarifamódosításainak lehetőségére, melyet Debrecen Közgyűlése tárgyal. Az idei javaslatunk egy 14,7 százalékos emelést tartalmaz, amelyet – elfogadása esetén – május elsejétől vezetnénk be

 – ismertette a közlekedési vállalat vezetője. Az okokat kifejtve elmondta, az emelések alapjául az előző évi, valamint az idei várható infláció mértéke szolgált, de megvizsgálták más városok hasonló szolgáltatásait is, mely utóbbival kapcsolatban kiemelte: ezzel a nagyobb megyei jogú városokhoz képest még mindig alacsonyabb árakat vezetnének be.  

Beszélt arról is, hogy május elsejétől megjelenik a vármegyebérlet, amelynek egyik különlegessége, hogy nem havi hatályú, hanem egy harmincnapos bérlettípus, továbbá nem köthető kiindulási, illetve célállomásokhoz, mint a DKV kiegészítő bérlete. Így ez utóbbit kivezetik és helyette egy másik, a vármegyebérlet rendszeréhez igazodó, harmincnapos bérletet vezetnek be. 

Debrecen DKV Tóth Szabolcs haon
Tóth Szabolcs vezérigazgató
Forrás: Napló-archív 

Mindezek mellett, kihasználatlanságuk miatt, egyéb jegyeket és bérletek is kivezetnek, továbbá emelkednek és változnak a pótdíjak.

Május elsejétől megszüntetjük a villamospótló autóbuszok hétvégi működését, tehát hétvégén is a villamosok fognak közlekedni 

– jelentette be Tóth Szabolcs. Hozzátette: a vonaljegyek a jelenlegi szabályozás értelmében az árváltozást követően 3 hónap után visszaválthatók. Az egyre nagyobb tételben történő visszaváltás miatt 2023. május 1-jétől a jegyek a visszaváltás helyett az árváltozást követő 3 hónap után értékkülönbözet megfizetésével érvényes árú jegyekre lennének cserélhetőek.

Bekecs Sándor

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában