Tavaszváró

2023.02.02. 13:11

Így döntött a debreceni állatkert medvéje a télről - fotókkal

Napfény ide vagy oda, Dönci nem bocsátkozott felelőtlen találgatásokba.

Tánccal is próbálták előcsalogatni a medvét

Forrás: KISS ANNAMARIE

A lámákon semmi sem látszott, a tőlük megszokott higgadtsággal figyelték az érkezőket. A kenguruk fázósan húzták össze magukat két hátsó lábukra ülve, a mellettük elhaladó vendégkémlelés után épp úgy tisztogatták bundájukat, mint bármelyik másik napon. A tigrisek tekintetében sem láttam egy cseppnyi izgatottságot vagy együttérzést, amiért a szomszédjukra ekkora felelősség hárul: megjósolni a tél hosszát. A Nagyerdei Kultúrparkban csütörtökön gyereksereg, gondozók, néhány látogató és a sajtó munkatársai (élesített kamerákkal) várták az örvös medvét, meg az árnyékát.

Míg bevitték a területére a reggelit, Nagy Antal, zoo-pedagógustól megtudtuk, hogy Dönci harmincegy éves, ami matuzsálemi medvekornak számít. A természetben ritka a huszonötéves fajtársa. Szülei cirkuszi medvék voltak, ő itt, a debreceni állatkertben született. Kiderült, mivel rendszeresen élelmet kap, nem alszik téli álmot.

A mondandó végére az ápolók kijöttek a területről, a fedett rész rácsát felhúzták. A nap főszereplőjének dukáló, szépen tálalt reggeli – nyers csirke, többféle zöldség, eperrel megszórva – azonban nem bizonyult elég motiválónak. Döncinek híre-hamva sem volt. Ekkor még élt a remény, hogy csak hangulatfokozó sztárallűrről lehet szó. A Nagyerdei Óvodába járó gyerekek ezért csalogató dalokat és körtáncot jártak, biztosítva a bundást rajongásukról. De hiába.

Dönci, az idős nők bölcsességével, úgy döntött, nem enged a népi hagyományok nyomásának és nem „nyilatkozik” olyan témában, amelyről a mérőműszerekkel és ez irányú iskolai végzettséggel rendelkező kétlábúak sem tudnak soha teljesen biztosat jövendölni. Így az épített barlang előtt állók, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján hunyorogva a napfénybe néztek, majd a talajra és megállapíthatták, hogy hideg napok várnak még ránk. 

Ha a medve kijönne, bizony látná az árnyékát.

Négy napos mackóünnep

A Mackó Kuckóban – az állatkert tematikusan berendezett faházában – már meleg tea mellett értesülhettünk a négynapos programról, amelynek nyitónapján voltunk. A február 5-ig tartó Mackófesztiválról Nagy Mária fő rendezvényszervező tájékoztatott 333 mackó társaságában. Mint mondta, a kuckóba költözött maci plüssök, -könyvek, -képek, -rajzok mindegyikének egyéni története van. A szoba a fesztivál létrejöttét övező összefogást jelképezi: külföldről kapott, hétköznapokon alvóka szerepet betöltő, féltve őrzött, kisiskolás gyerek méretű és tenyérnyi, valamint 1943-ban készült medve is díszíti a helyiséget. Ezeket bárki megnézheti a következő napokban, a hétvégén pedig a Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársai mesefelolvasásra, kézműveskedésre várják az érdeklődőket.

A gibbonházban szintén alkothatnak majd a gyerekek, ujjbábokat, maszkot készíthetnek és maguk is mackóarcúvá válhatnak: kipingálják őket az eseményen. Elhangzott, a hétvégén Fekete Dávid bábszínész a Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök című vásári bábtáncoltató-játékát és a Kíváncsi Katica és Mesezenekara műsorát élvezhetjük. Kinyit a büfé és jelen lesz egy őstermelő mézzel, szörpökkel, lekvárokkal. Az állatkert munkatársai szakvezetésekkel készülnek, számos érdekességet mondanak el a zoo lakóiról. A túrák minden reggel Döncinél kezdődnek.

HaBe


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában