Karácsony

2022.12.25. 09:11

A legszebb történet: Jézus Krisztus megszületésére emlékeztek Debrecenben a református és a katolikus egyház püspökei

A Debreceni Református Nagytemplomban tartott istentiszteleten, később pedig a Szent Anna Székesegyházban az éjféli misén több száz ember gyűlt össze.

Forrás: Czinege Melinda

Karácsony előestéjén, december 24-én délután tartott ünnepi istentiszteletet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Debreceni Református Nagytemplomban. A tiltások ellenére igen sokáig tartó szokás volt a karácsony éjjeli és másnap hajnali istentisztelet. Ősi és nem csak egyházi szokás a különleges eseményeket különleges időponttal megünnepelni. A karácsony esti-éjszakai istentiszteleten helyet kapott a várakozás és az öröm is.

A jel felismerése

– Amikor az atya megkomponálta Jézus Krisztus földre érkezését, akkor volt benne rutinja – kezdte ünnepi beszédét Fekete Károly. Rámutatott, hogy Isten maga is sokszor földet ért már, volt, amikor úgy gondolta, hogy kötekedő, és a félelmetes látogatás szükséges, jött már ítéletesen, de felelősségre vonóan is. Özönvízzel, sőt párszor döngő szózatokkal, füst- és tűzoszloppal és sok más természeti jelenséggel is megmutatta magát. 

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Fotós: Czinege Melinda

– Minden hatásos volt, de Isten úgy gondolta, hogy nem volt még mindig elég hatékony. Úgy döntött, hogy ezúttal egy teljesen másféle érkezést választ: egy tiszta leány elcsodálkozásában, egy istenfélő ács zavarában egy kisgyermek mosolyával kezdődött mindez. Isten egyszülöttje szeretet köntösben bújt elő, hogy az első karácsony emberléptékű találkozást eredményezzen. Legnagyobb és legegyszerűbb módon körbevett mindenkit az Úr dicsősége – emlékeztetett a püspök. Hangsúlyozta, hogy Isten folyamatosan keresi a módját, hogy ráébressze az emberiséget, rászorultságunkra, valamint féktelenségünkre, de a kiválasztottság-tudatunkra is. – Ő tudja igazán megfényesíteni mindazt, ami elhalványult, megfakult és képes megújítani ami megfáradt és elavult. Isten kiemeli a látványelemek között a lényeget: talán nincs is még egy olyan ünnepünk, ami annyi jellel ajándékozott volna meg, mint a karácsony. A jelek mindig valami nagyobbra mutatnak, de aki csak a szimbólumig lát, abból legenda vagy rege marad – mondta el.

Karácsony alapszabálya

Fekete Károly az istentiszteleten kiemelte, a karácsony romantikus idilli hangulatot és múló érzést ad szenteste, és elsikkad a lényeg. Lukács evangélista elvezetett minket a fontos üzenetig: megszületett, aki a nép megmentője lesz. 

– Dicsőség a magasságban Istennek, ezt énekelték az angyalok először, mert ahol Isten él, ott a dicsőség, és az ember nem követ el, valamint nem keres magának elismerést, hanem azt átengedi az Úrnak. Aki az Istent ismeri el maga fölött egyedülinek, az válik igazán szabad emberré. Ha isten cselekedetei kerülnek a középpontba, akkor ott nincs helye az öntömjénezésnek és az ember dicsőítésének. Isten meg akarja tartani magának azt az elismerést, hogy ő legyen az egyedüli szabadító – fogalmazott. A karácsony alapszabálya, hogy a gonoszt egyedül a jóval lehet meggyőzni. Isten elhatározta jótetszését találja bennünk és így született meg karácsonykor a békesség fejedelme. Elültette az emberekben a békességtudás lehetőségét. 

Forrás: Czinege Melinda

– Napjaink történései miatt, éppen karácsonykor kell felerősíteni magunkban az Isten jótetszsését. Legyünk isten ünnepi szószólói, az üdvözítő hírnökei lehetünk mi is, éppúgy mint a pásztorok. A látványt felfogó és az üzenetet megértő pásztorok tovább látnak pólyánál, vagy jászolnál és a karácsonyi kellékeknél: egészen Istenig látnak, hiszen ők voltak az elsők, akik látták az Isten bárányát és elindultak a príma pásztorrá válás útján – hívta fel a figyelmet a püspök. Úgy szólt, ha az egyszülött hiányzik, ott minden csonka és hiányos. Ezek a pásztorok jelemberekké váltak. Majd az egybegyűlteknek azt kívánta, töltsön el mindenkit örömmel, hogy földre jött Krisztus, az Úri kezdet egy kisgyermekkel kezdődött és reméljük mihamarabb folytatódhat a mi újjászületésünk napja is bekövetkezhet.

Éjféli mise

Jézus, a megváltó születését köszöntötték a hívek a zsúfolásig megtelt debreceni Szent Anna székesegyházban a szombatról vasárnapra virradó éjszaka tartott szokásos éjféli misén. A hívők és a papok közösen adtak hálát a Megváltónak. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök először arról beszélt, ajánljuk fel a szentmisét arra, hogy minél előbb véget érjenek a háborúk a világban, az Isten békessége szerint éljünk e földön. Imádkozott azokért az emberekért, akik ebben az évben távoztak el, és már nem ünnepelhetünk velünk ezen a karácsonyon, ugyanis tudja ilyenkor sokan hordoznak gyászt a szívükben.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök
Forrás: Czinege Melinda

Megtanított élni

A megyés püspök elmondta, Isten tanításai közt az szerepel, hogy éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon, várjuk reményünk boldog beteljesülését az istenünket, Jézus Krisztusnak eljövetelét. Ő önmagát adta, hogy minket minden gonoszságtól megváltson és megtisztítson. – Olyan nagyon gyorsan múlnak a napok, rohan az élet és az idő. El és be kell fogadni az életet. Sokan vagyunk itt, hogy nyitott szívvel befogadjuk Istent és az igéjét, az ő szeretetét. A karácsony megérinti a szívünket, megváltoztat bennünket, és azzal a tudattal és meggyőződéssel élhetünk tovább, hogy örök életünk van – fogalmazott. Majd arra emlékeztetett, hogy egy kicsiny gyermek eljött erre a világra és megtanított bennünket hogyan éljünk. – Első, amiben tudtuk követni Jézust az, hogy legyünk mi is emberek. Amikor lejött Jézus már az első pillanatban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy jó lett volna: nem kapott szállást, hajléktalanként született, megtapasztalta József és Mária is, hogy milyen a kitaszítottság és, ha valaki nem szeretettel fordul feléjük. Sajnos ma is átélünk hasonlókat, és a környezetünkben is sokan átérzik, ezért kell megtanulni az Isten útját: nem minden a látszat. Ő azt mondta, hogy azért jöttem, hogy a mennyi atya akaratát teljesítsem – fogalmazott a megyés püspök.

Szeretet útja

Majd a hívőkhöz irányította kérdését: belegondoltunk már abba, hogy Istennek mindannyiunkról van álma és elképzelése hogyan vezessen bennünket és az életünket, hogyan üdvözítsen bennünket? – Azért születtünk, hogy nekünk ajándékozza az ő életét. Sokan úgy élnek, hogy kitartóan dolgoznak, nincs lehetetlen a mindennapokban, de sajnos van. Meg kell tanulunk az alázatos munkát és Isten útját, ahogy eljött erre a világra és a múltja lehet a mi közös hitünk. Ha az Isten akaratát teljesítsük, akkor lesz igazán örömteli a karácsony, illetve az élet – hangsúlyozta.

Forrás: Czinege Melinda

Beszédében elmondta, hogy nem mindig ugyanolyan erősek a napjaink, mindegyikőnkben van valami kétség, ami nem baj, de legyen bennünk a keresési vágy és szándék, hogy megkeressük Istent, azt a jót, ami mindenkiben ott van. Biztassuk az embertársunkat, hiszen nem egymás hibáit kell elfogadni, hanem a másik embert. Emlékeztetett, hogy a legfontosabb út a szereteté. Végül Böjte Csaba ferences rendi szerzetest idézte, aki úgy fogalmazott: ki kell szeretni az emberekből a jót. 

ND

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában