Pályaorientációs nap

2022.12.04. 13:51

A hon- és rendvédelemmel ismerkedett 160 diák Nyíradonyban

Birkózásbemutató is volt

Forrás: Palé SE

Pályaorientációs napot tartottak nemrég a nyíradonyi általános iskolában 160 tanuló számára, akik a rend- és honvédelmi életpályamodellekkel ismerkedhettek meg.

Kipróbálhatták a területhez kötődő sportágakat – például a birkózást vagy a vívást – melyek iránt nagy volt az érdeklődés, még a környező településekről is érkeztek.

A diákok tájékoztatást kaptak arról is, hogy amennyiben ezt a pályát, hivatást szeretnék választani, tanulmányaikhoz kiváló lehetőséget biztosít a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Középiskola és Kollégium honvéd kadét és közszolgálati szaka, mely az élet számtalan területén nyújt lehetőséget, a későbbi továbbtanulás során pedig elvégzésének köszönhetően pluszpontokat kaphatnak.

- Bízom benne, hogy a pályaorientációs napon tartott bemutatókkal hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy a fiatalok helyben is megtalálják érdeklődési körüknek megfelelő szakmát, és megismerjék lehetőségeiket. A gyerekek örömét elnézve azt gondolom, ez egy sikeres nap volt – fogalmazta meg Varga Zsuzsa, a szervező Palé SE elnöke.

 A rendezvény a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával valósult meg. 

DM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában