Erdei ünneplés

2022.11.29. 15:33

Együttműködik a Debreceni Karitatív Testület és a BMW

Az első decemberi hétvégén Ingyenes Mikulás-programok lesznek a debreceni Sziget-kékben.

Kiss Judit Erzsébet (balról), Nagy Gergely Sándor, Széles Diána és Jenei Réka a keddi programismertetőn

Forrás: Kiss Annamarie

– Azt gondoltuk, hogy nem csak a városban lakókat invitáljuk erre a rendezvényre, hanem azokat is, akikről gondoskodunk – hangsúlyozta Széles Diána.

A hétvégi Sziget-Kék-Mikulásról és az adventi gyertyagyújtásról tartottak sajtótájékoztatót a Sziget-Kék Tematikus Parkban kedd délelőtt. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke bevezetésként kiemelte, hogy ez a Mikulás-hétvége egy remélhetőleg hosszú és gyümölcsöző kapcsolat egyik eleme, hiszen a BMW Group Gyár Debrecen számára városunkban is fontos a társadalmi felelősségvállalás.

– Az elköteleződés, amit a cégcsoport a testület irányába tett, nagyon hosszú távú és széles spektrumú. Nemcsak a debrecenieknek segítünk, hanem 300 ukrán menekültről is gondoskodunk. – mutatott rá az alpolgármester. Kiemelte, az a cél, hogy mindenkinek tudjanak segíteni: Debrecen városa, a Debreceni Karitatív Testület és a BMW-csoport közösen olyan programsorozatot hívjon életre, hogy mindenki, aki a városban tartózkodik, érezze a törődést és gondoskodást.

Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs igazgatója a beszédében hangsúlyozta, a második adventi hétvégén megvalósuló mikulásprogram nagy öröm a számukra, hisz fontos, hogy a helyi közösségek mellett elköteleződjünk, illetve kiemeljék, hogy a társadalmi felelősségvállalás mennyire lényeges téma.

Forrás: Kiss Annamarie

– A cégcsoport hasznos és támogató tagja kíván lenni Debrecennek. Azt szeretnénk, ha a helyiek éreznék, hogy a gyár fontos és hosszú távú elkötelezett partnere a városnak. Örülünk, hogy létrejött egy olyan program, melyre a nehéz sorsú gyermekek is eljönnek, akiknek el sem tudjuk képzelni, hogy milyen körülmények között kell várniuk ezt az ünnepet – mutatott rá Jenei Réka.

Visszatér Kandúrka és Debrecen szíve is

A keddi eseményen Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: ritka az olyan alkalom, hogy találkozhatunk olyan személyekkel, akik teljesen más élethelyzetben vannak, és rávilágíthatnak bennünket arra, hogy egy kicsit átértékeljük a mai kor kihívásait.

Kiss Judit Erzsébet, a Sziget-kék Tematikus Park létesítményvezetője a részletesen ismertette hétvégi ingyenes programokat.

– Szombaton és vasárnap a gyerekek találkozhatnak Kandúrkával a Sziget-kék sárga kabalacicájával, aki vasárnap a Mikulást is elhozza. Folyamatos kézműves foglalkozások lesznek a karácsony tematikájában, gipszfigurákat és ünnepi képeslapokat is lehet készíteni majd. Szombaton délután fél öttől pedig az Alma Együttes énekelteti meg a gyerekeket, majd egy ideiglenesen itt élő ukrán menekült család ad programot – sorolta Kiss Judit Erzsébet.

Mint kiemelte, itt lesz a hét végén Debrecen szíve is, a mézeskalács-installáció, ami a Sziget-kékre költözik. A kicsik a kidíszített mézeskalácsokat felragaszthatják a szívre, amiket később a Debreceni Karitatív Testület Auchan-gyűjtőpontján lehet megnézni  majd.

ND

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában