Unokáink öröksége

2022.11.15. 10:57

Az egyetemen mutatnak utat a fenntartható jövő felé

Az élelmiszer-pazarlás a debreceni ZöldBörze témája.

Forrás: Kiss Annamarie

Élj maradéktalanul! – e jelmondattal és számos tanáccsal várja a fenntartható életmód kialakítására törekvőket november 15-én 15 óráig a Zöld Börze a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán. A DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság 12. alkalommal szervezte meg az információs napot.

– Célunk, hogy minden év őszén az érdeklődő hallgatók új, hasznos ismeretekkel gazdagodjanak a környezetvédelem terén, és bepillantást nyerjenek zöld közösségek, fenntartható szervezetek, cégek életébe, működésébe – mondta a megnyitón Karacs Janka bizottsági elnök. Hozzáfűzte: a mostani témának az élelmiszer-pazarlást választották, ez olyan területe mindannyiunk életének, amelyben kis lépések nagy változásokat hozhatnak.

Köszöntőjében dr. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dákánja örömét fejezte ki, hogy hallgatók szervezik lelkesen már második évtizede ezt a programot. Mint rámutatott, ha nem tudjuk optimálisan meghatározni a fogyasztást, akkor élelmiszer-hulladék és egyéb melléktermék keletkezik. Világszinten a vásárolt élelmiszereink 30 százaléka a szemétben köt ki. Az egyetemnek, mint tudásközpontnak foglalkoznia kell akár a szerves hulladék visszaforgatásával, akár a szervetlen csomagolás környezetkímélő kezelésével, feldolgozásával. Arra kérte a jelenlévőket, hogy az itt szerzett tudást közvetítsék a körülöttük élőknek, így kapjon minél nagyobb teret a környezetvédelem.

A börzén csaknem húsz standnál kaphattunk tippeket és hasznos információkat. Jelen volt többek között a Future of Debrecen, a Természettár, a Nagyerdei Kultúrpark és a HungAIRy.

HaBe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában