Segítség a mentőknek

2022.10.27. 07:00

Szuperokos mesterséges aggyal küzd emberéletekért egy debreceni cég – teljesen ingyen

Útinform, időjárás, balatoni szezon adatai – csak néhány azok közül, amikkel dolgozik az algoritmus.

Forrás: illusztráció / MW-archív

Fotó: .

Mesterséges intelligencia alkalmazásával nyújt előrejelzést a mentőknek egy debreceni székhelyű cég: a Dyntell a betegszállítási igények kapacitás-optimalizálásában, illetve a még hatékonyabb életmentés biztosításában segít a saját fejlesztésű rendszerével, mely a közjóért, díjmentesen áll az Országos Mentőszolgálat rendelkezésére.

Az évek óta tartó együttműködés sok új funkcióval bővült ezen idő alatt, a legfontosabb alapelv azonban változatlan: jelezni, hogy a nap vagy a hét mely szakában lesz szükség több beteg szállítására, vagy mikor, a város mely pontjára érdemes mentőautót irányítani, mert várhatóan a közelben beavatkozásra lesz szükség.

– Egyszer Csató Gábornak, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának az előadását hallgattam, aki elmondta, hogy a mentési feladatok során milyen adatokat gyűjtenek, rögzítenek a mentősök a tableteiken. Felkaptam a fejem, amikor kitért arra is, hogy az adatok több évre visszamenőleg megvannak. Csató Gábor már akkor hangsúlyozta, mennyire egyedi az OMSZ magas szintű digitalizációja, illetve az, hogy ellentétben a legtöbb külföldi példával, egyetlen szervezet látja el az egész országra kiterjedő mentési feladatokat. Akkor még csak nagy léptékű álom volt a főigazgató víziója egy olyan rendszerről, mely ezekből az adatokból tudná előre jelezni a mentési munkát, a várható volumeneket – idézte fel Salga Péter, a Dyntell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, honnan jött az ötlet. – Így aztán felvettem vele a kapcsolatot – mellesleg kiderült, hogy ő is debreceni –, majd elkezdtük a közös munkát. Rendkívül izgalmas időszak volt ez, mi is alig vártuk, hogy ilyen célra használhassuk a régóta fejlesztett rendszerünket, ezért természetesen amint megérkeztek a historikus adatok, azonnal rávetettük magunkat. Rögtön nyilvánvaló volt, hogy ebből értéket tudunk teremteni.

A közös beszélgetésekből projektek jöttek létre, majd együttműködések, így büszkén mondhatom, hogy már közel egy fél évtizede a »tűzben eddzük« az előrejelzésünket, hiszen az OMSZ-nak mindig, minden körülmények között a legpontosabb adatokra van szüksége.

– Eleinte a feladatokra adtunk előrejelzést, első körben egyhetit, négy hétre előre: minden hétre megmondtuk, mennyi feladatszám lesz. Ez mára sokkal részletesebb, napi szintű, sőt, napon belül is tudunk előre jelezni. Jelenleg Budapest, Pest megye és négy dunántúli megye van a rendszerben, azok a területek, ahol természetesen a legtöbb adat keletkezik, de már készül a hajdú-bihari és a debreceni előrejelzés is. A terjeszkedés mellett persze a fejlesztést sem hanyagoljuk el: legújabb innovációnk a hot spotok rendszere, a rendszerünk ugyanis meg tudja mutatni azokat a „forró pontokat”, ahol az adott időszakban a legvalószínűbben történnek beavatkozást igénylő esetek, ha pedig előre az ilyen hot spotok környékére rendelünk mentőautókat, azzal radikálisan lerövidülhet a reakciós idő – magyarázta a működés lényegét Salga Péter.

Az előrejelzések elkészítésekor rengeteg adatot vesznek figyelembe. Egyrészt a múltbeli, a mentősök által rögzített számokat; pontosan mikor, hol, mi történt. Ezeknek van egy időbeli és térbeli mintázata, és egyfajta szezonalitást követnek, ezért előre jelzik, mi várható a jövőben.

A hét bizonyos napjait, vagy épp az évszakokat nézve látható trendek rajzolódnak ki, de egy-egy régióban, például a Balatonnál még szezonalitáson belül is van egy irány, hogy egyre több vagy kevesebb lesz a feladat.

– Ezekhez külső körülmények idősorait társítjuk, amelyek összefüggésben vannak az esetszámok alakulásával: például ha egy úton javítások vannak, azok befolyásolhatják a közlekedést, vagy csúcsforgalom van, ilyenkor nagyobb valószínűséggel fordul elő baleset. A meteorológiával is kalkulálunk, bár itt bevallottan probléma az időjárás kiszámíthatatlansága, nehezebb vele számolni. Ezeken túl nem is gondolnánk józan paraszti ésszel, de rengeteg  egyéb külső tényező van, ami csak kicsit korrelál (kölcsönös viszonyban van), mégis összefügg az esetszámok alakulásával, és ezért figyelembe kell vennünk; érdekes például, hogy ha a Vénusz közelebb van a Földhöz, az is erősíti az esetek számát, ha csak néhány százaléknyi mértékben is – adott betekintést a munkájukba Salga Péter.

Salga Péter, a Dyntell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója 
Forrás: Czinege Melinda

– Az előrejelzés a fentiekből egy nagyon bonyolult folyamat eredményeként jön ki, úgynevezett regressziós algoritmusokat használunk, lényegében statisztikai elemzéseket futtatunk le. A rendszer öntanuló, ami azt jelenti, ahogy az idővel megyünk előre, egyre több adatunk lesz, és egyre jobban tud előre jelezni – magyarázta a Dyntell ügyvezetője. – Már két és fél évnyi adatunk van, háromévnyinél még pontosabban tudunk majd jelezni, és így tovább. Az adatokat maguk a mentősök táplálják be a tableteken az eseteknél, mi pedig azonnal el tudunk kezdeni velük dolgozni.

Mint mondta, többféle gépi tanuló algoritmus van, de mind matematikai-statisztikai alapokon nyugszik. Ilyenek a regressziós algoritmusok, amelyek szemléletesen az adatpontokra igyekeznek a legjobban illeszkedő görbét ráhelyezni, vagy az úgynevezett neurális háló, ami az emberi idegrendszert mintázza; ezeket a rendszereket is tanítani kell, mint az embereket, csak sokkal komplexebb összefüggések megjegyzésére és gyors feldolgozására képesek.

Az ügyvezető arról is beszélt, a Dyntell üzleti profilú cégként miért ragaszkodott, hogy díjmentesen végezze a mentőknek az előrejelzést. 

– A rendszernek alapvetően üzleti alkalmazása van: a kereskedő, szolgáltató cégek a vevői rendeléseket tudják előre jelezni, a gyártó vállalatok arra lehetnek kíváncsiak, mikor érdemes árat emelniük, illetve hogy egy gépet mikor kell várhatóan karbantartani. A mostanában rendkívül gyorsan változó alapanyagárak kapcsán sokan szeretnék előre tudni, mitől függ az ár, az egyes események, a háború vagy a forintárfolyam hogyan korrelál azokkal.

A rendszer alapja ezekben az esetekben ugyanaz, mint az OMSZ-nél: egy rakás adat az egyik oldalon, az algoritmusunk és a korreláló idősorok a másikon, és ezek együtt adják meg az előrejelzéseket, legyen az várható esetszám vagy infláció fényében változó önköltség. A különbség csak annyi, hogy milyen adatokkal dolgozunk

– hangsúlyozta Salga Péter, majd nevetve hozzátette: – De válaszolok a kérdésre is: úgy gondoljuk, hogy az ehhez hasonló társadalmi hozzájárulások mindenki javát szolgálják: a mentősök értékes segítséget kapnak, hogy a lehető legnagyobb hatásfokkal használhassák emberéletek segítésére a rendelkezésükre álló forrásaikat, mi pedig olyan közegben tesztelhetjük, fejleszthetjük a rendszerünket, ahol nincs hely a hibázásra. Ezt a pontosságot pedig a minket választó vállalkozások is megkapják a Dyntell megoldásainak bevezetésével.

Úgy véli, a visszamérések alapján 80-85 százalékosan beváló előrejelzés annak hasznosságát mutatja. – A munkánkkal jellemzően vállalatoknak teremtünk értéket, ami náluk a profitban csapódik le, ezé a projekté pedig emberi életekben. Azt gondolom, a kollégáim és az én számomra is ez egy fontos dolog, ennek biztosan van értelme – hangsúlyozta Salga Péter.

SzT

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában