Búcsú

2022.10.25. 11:37

Szép sorokkal búcsúzik Kabai Lóránttól a hajdúböszörményi költő

Áfra János önálló intézmények nevezte a 45 évesen elhunyt Kabai Lórántot.

Forrás: Napló-archív

Saját közösségi oldalán búcsúzott el Kabai Lóránttól Áfra János költő, az Alföld folyóirat szerkesztője. A 45 éves Kabai Lóránt október 22-én tűnt el, 23-án pedig már a rendőrség is keresni kezdte, halálhírét a mai napon hozta nyilvánosságra a családja. Áfra János egy közös képpel emlékszik költőtársára, akiről egy 2014-ben készült képet osztott meg.

Forrás: Áfra János

 Mint fogalmazott, ilyennek szeretne emlékezni rá, mosollyal az arcán, de nem mindig volt oka nevetni. A költő bejegyzésében önálló intézménynek nevezte Kabai Lórántot, aki a JAK-füzetek, a Szoba Kiadó, a Palatinus Kiadó, a Műút folyóirat és a Műút portál szerkesztőjeként, valamint a Deákpoézis zsűrijeként, a Műút Szöveggyár-táborok szervező-műhelyvezetőjeként is sokakat támogatott. 

Áfra szerint a költő tehetséggondozó munkáját a kompromisszummentes költői életműve hitelesítette, miközben festőként is következetesen építkezett. Az Alföld szerkesztője hozzátette, mélyebb beszélgetésekbe ugyan sosem bonyolódtak, de a tisztelet mindvégig megmaradt.

Egy versét külön ki is emelte, mert ahogy fogalmazott „csodálatosan egyszerű”. Szerinte ilyet csak olyan költő írhat, aki tisztában van a saját esendőségével.

kabai lóránt: iskolakör
másra akartál várni örökre,
mégis én lettem, aki jött;
ami késett, el is múlt szépen,
de meg is maradt menedékedül;
csak az van, ami nem lett,
lecsukott szemed mögött a máshol,
elalvó arcom mögött egy másik arc,
mely nem csak odagondolásból áll;
többé soha semmi nem gyújt
világot e más világon;
rám a holdtalan, vak véletlen,
de rád minden vigyáz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában