Új kurzus

2022.09.06. 13:44

Immár olaszul is megalapozhatják karrierjüket a Debreceni Egyetem hallgatói

Olasz nyelvű üzleti képzés és karrieralapozó kurzusok indulnak a Debreceni Egyetem és a Debrecen Business Service Centers Kerekasztal együttműködésében; ennek során a hallgatókat a munka világára és a tudatos karrierépítésre készítik fel.

Dr. Csatár Péter (balról), Pósánné Rácz Annamária és Pete László

Forrás: Molnár Péter

Az előadássorozatok alkalmával a Kerekasztal tagvállalatainak szakemberei adják át a szektorral kapcsolatos ismereteiket. – Olyan különleges kezdeményezést sikerült létrehoznunk a közreműködő cégekkel, amely az országban is egyedülálló és hosszútávú kooperációra épül – fogalmazott dr. Csatár Péter, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának stratégiai és gazdasági dékánhelyettese a keddi megnyitón az egyetem főépületében.

A Debreceni BSC Kerekasztal 2018 januárjában azzal a céllal jött létre, hogy a városban jelenlévő cégek közösen növeljék az üzleti szolgáltató központok ismertségét és elismertségét a régióban. Négy év alatt több mint ötszáz hallgató végezte el a magyar, francia, angol, holland és német nyelven elindított kurzusokat.

– A hallgatók számára talán az egyik legnagyobb lehetőség, hogy a képzésen nem csupán a jövőjüket tudják megalapozni, hanem olyan, a mindennapi életben is hasznosítható általános kompetenciákat sajátíthatnak el, mint például az időmenedzsment – hangsúlyozta dr. Csatár Péter.

Dr. Pósánné Rácz Annamária, a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója
Forrás: Molnár Péter

Dr. Pósánné Rácz Annamária, a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója kifejtette, az egyetem képzései nagy arányban tartalmaznak gyakorlatorientált elemeket is. – A képzésfejlesztés során elsősorban a munkaerőpiaci elvárásokat tartjuk szem előtt – tette hozzá.

Hosszu Róbert, az NI ügyvezető igazgatója
Forrás: Molnár Péter

A szemléletformálás szerepét emelte ki Hosszu Róbert, az NI ügyvezető igazgatója. – Próbáljuk elérni, hogy ebben az iparágban minél több olyan tehetség tudjon elhelyezkedni, akinek megfelelő tudása van, ugyanakkor motivált arra, hogy itt építsen magának karriert – hangsúlyozta. – Igyekszünk fejleszteni a kurzuson részt vevők kommunikációs képességeit annak érdekében, hogy egy multikulturális vállalati környezetbe könnyebben be tudjanak illeszkedni – fogalmazott Szabó László, a BT szolgáltatás üzemeltetési vezetője.

Az új képzést olasz anyanyelvű, illetve olaszul kiválóan beszélő magyar oktatók fogják tartani.

– Tanszékünk célja, hogy a hallgatók egyfajta ugródeszkaként tekintsenek az alapképzésre, amely felvázolja, hogy milyen irányba tudnak elmozdulni erről a bázisról. Ehhez számos lehetőséget kínálunk számukra, többek között a most induló olasz nyelvű kurzust is – emelte ki prof. dr. Pete László, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének vezetője. 

Panyiczki-Berényi Viktória


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában