Ezreket segítenek

2022.09.09. 13:13

Bővül Debrecen városi segélyalapja

A tervezetet a képviselő-testületnek is el kell fogadnia.

Augusztus közepén a debreceni nyári gyerekfelügyeletben részt vevő gyerekek a Sziget-kék játszótéren tanszercsomagot vehettek át Széles Diána alpolgármestertől, a Debreceni Karitatív Testület társelnökétől

Forrás: Napló-archív

Csaknem 40 millió forint maradt a Covid miatt bajbajutottak támogatása után a járvány kezdetén létrehozott Debrecen Város Segélyalapból. Ezt az összeget a karitatív tanács azoknak az embereknek szánja, akik – ha eddig nem is tartoztak a rászorulók körébe, – a háború okozta gazdasági válság miatt most nehéz helyzetbe kerültek.

A részletekről pénteken a Család- és Gyermekjóléti Központban beszélt Széles Diána alpolgármester. Felidézte, hogy a segélyalap 2 évvel ezelőtt nyílt meg, és az összegyűlt 138 millió forintból több mint 4600 családot tudtak segíteni az önkéntesek segítségével. Az alap bővítésének terve először a közgyűlés elé kerül – tette hozzá.

Széles Diána, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke
Forrás: Napló-archív

A gazdasági nehézségek kezelésére azok számára szeretnének felhívást létrehozni a szakmai szervezetekkel egyeztetve, akik nem férnek bele a város szociális rendszerébe, vagyis nem kaphatnak támogatást az önkormányzattól. A politikus felhívta a figyelmet az önkormányzattól igényelhető úgynevezett eseti, valamint lakásfenntartási támogatásra, majd megjegyezte: ebben a helyzetben sok olyan jelentkező is van, akik korábban nem tartoztak a rászorulók csoportjához.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában