Alapkőletétel

2022.08.31. 20:04

Végre épülhet az epreskerti iskola tornacsarnoka

Ezer négyzetméteres sportkomplexummal gazdagodhat az Epreskerti Általános Iskola.

Forrás: Czinege Melinda

Tanévnyitóval egybekötött alapkőletételi ünnepséget tartottak szerdán délután az Epreskerti Általános Iskola udvarán. Hosszas procedúra után az intézmény ugyanis egy tornacsarnokkal bővülhet, erre a kormány több mint egymilliárd forintos támogatást biztosított.

Pósán László országgyűlési képviselő köszöntőbeszédében felelevenítette az építési munkálatokat lassító körülményeket. A tornacsarnok tervezett helyén ugyanis talajszennyezettség miatt kármentesítési beavatkozást kellett végezni.

Pósán László országgyűlési képviselő
Forrás: Czinege Melinda

– A sok bosszúság után még nagyobb az öröm, hogy végre kezdetét veheti a tényleges kivitelezés. Kárpótlásképpen nem csupán egy tornaterem épül, hanem egy, a városi iskolák körében párját ritkító sportcsarnok – mondta a képviselő.

– Debrecen városa valóban adós volt ezzel a létesítménnyel. Hosszú évek alatt jutottunk el odáig, hogy elkezdődhessenek a munkálatok. Amikor már megvolt az akarat, a döntés, a kivitelező és a pénz is, újabb problémával kellett szembenézni: több ezer tonna földet kellett elszállítani a régi időkből fennmaradt szennyeződés miatt – mondta beszédében Papp László. A polgármester kihangsúlyozta, az ehhez szükséges többletforrást a városi költségvetés biztosította.

Papp László polgármester
Forrás: Czinege Melinda


A napokban elkezdődnek a munkálatok, másfél év múlva pedig az általános iskola diákjai birtokba vehetik a csarnokot. Az ezer négyzetméteres épület belső terét egy motoros paravánnal lehet majd két játéktérre osztani. Az előcsarnokban közlekedőtér és a gyerekek számára kialakított zsibongó lesz. Emellett egy 64 férőhelyes öltözőblokkot, büfét, ruhatárat, szertárat, konditermet és elsősegélynyújtó helyet is kialakítanak.

Szabó Gyula iskolaigazgató
Forrás: Czinege Melinda

Szabó Gyula saját bevallása szerint 25 éve várt a tornacsarnok alapkövének letételére, aminek – mint mondta – még nyugdíjazása előtt a részese lehet. Az Epreskerti Általános Iskola címzetes igazgatója emlékeztetett rá, a 25 évvel ezelőtti városvezetőség indok nélkül leállította az intézmény építésének harmadik ütemét, a 400 négyzetméteres tornaterem létrehozását. Üdvözölte, hogy többszöri, éveken át tartó próbálkozás után Debrecen jelenlegi vezetőségének kezdeményezésére az immár ezer négyzetméteresre tervezett tornacsarnok felépítése bekerült az országos költségvetésbe.

– Azt mondják, hogy a közoktatásban az a jó, ha iskolák és tornacsarnokok épülnek. Mert az jelzi, hogy az adott településen sok a gyerek. Az Epreskerti Általános Iskola országosan is egyedülálló, emelt szintű informatikai oktatási programunk és gyermekközpontúságunk következtében a város legkeresettebb iskolái közé kerültünk – mondta a címzetes igazgató, elismerve, hogy a tanintézmény egyetlen gyenge pontja a testnevelés volt, ami a megépülő tornacsarnoknak köszönhetően az iskola mind a 432 diákjának megfelelő körülményeket biztosít a mozgáshoz.

Hajnal László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában