Színes forgatag volt

2022.08.22. 16:42

Megkérdeztük: Hogy tetszett a karneváli hét?

A válaszolókat örömmel töltötte el a programkavalkád.

Rémes Erika és Petrenelics Erika

Forrás: Czinege Melinda

Dunaszerdahelyről érkeztünk a karneválra, már nagyon régóta szerettünk volna részt venni a nagyszabású rendezvényen. Nagyon tetszettek a kocsik, illetve a produkciók is. Talán több tábla lehetett volna kitéve, hogy jobban eligazodjunk.

Petrenelics Erika vállalkozó
Forrás: Czinege Melinda

Most először láttam testközelből a virágkocsikat, hiszen korábban még nem vettem részt a Debreceni Virágkarneválon. A meleg ellenére jól éreztem magam, az előadások igazán színvonalasak voltak, főleg a mazsorettesek produkciója.

Rémes Erika vállalkozó
Forrás: Czinege Melinda

Nagyon ötletes virágkocsik készültek, illetve a koncertek és a produkciók is nagyon jól sikerültek. Fontosnak tartom, hogy hasonló programokat szervezzenek a települések, ugyanis ezeknek közösségépítő erejük van.

Erdei Lázár tanuló
Forrás: Czinege Melinda

Visszatérő vendége vagyok a karneválnak, és eddig minden alkalommal elnyerte a tetszésemet. A virágkocsik gyönyörűek voltak, és a fellépők is nagyon odatették magukat. Színvonalas rendezvény, ami minden évben tud újat mutatni.

Strahl Mária varrónő
Forrás: Czinege Melinda

Idén már nemcsak a párom, hanem kisunokánk kíséretében érkeztünk a karneválra, aki az új debreceni játszóteret is megcsodálta. Számára ez volt az első, és nagyon tetszettek neki a kocsik, főleg a méhecskét ábrázoló virágkocsi.

Székely József biztonsági őr
Forrás: Czinege Melinda

Kihasználtuk a jó időt, minden egyes nap kimentünk a karneváli eseményekre. A gyermekeim imádják a rendezvényhez kapcsolódó programokat, többek közt a felvonulást, illetve a persze a Galiba Gyermekfesztiválon is részt vettünk.

Sárvári Éva óvónő
Forrás: Czinege Melinda

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában