Podmaniczky-díjban részesült a debreceni kertségek kutatója, krónikása

Nyul Imre debreceni helytörténet-kutató, író is Podmaniczky-díjat vehetett át – a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület felterjesztése nyomán – a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség (Hungaria Nostra) XXXIX. Országos Találkozója és Szakmai Konferenciáján július 15-én, Kiskunhalason.

A nyugalmazott informatikatanár, aki a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesületnek is tagja, elsősorban a hajdú-bihari megyeszékhely kertségeinek történetét kutatja. Ebben a témában hat könyve jelent meg az Újkert, a Sestakert, a Sétakert, a Vénkert, valamint a Libakert és a Tócóskert históriájáról.

Mint azt a Napló érdeklődésére felidézte, a helytörténet-kutatáshoz és városvédelemhez vezető életútja már csaknem 65 évvel ezelőttre nyúlik vissza.

Volt ugyanis egy nagyon aranyos (és sajnos hamar elhunyt) nagypapája, aki Nagyváradról települt át, ám imádta Debrecent. Nyul Imre neki köszönhetően járhatott ötévesen a régi Nagyállomásnak abban a részében is, amit akkor már lezártak.

Volt ott egy hadirokkant, félkezű vasutas barátja, aki bevitte őket mindenféle titkos helyre. Mindebből a kitüntetett főként arra emlékszik, hogy minden nagy volt és mindenhol arannyal díszített.

Csak egy füzetnek indult

Kisgyerek korában a Református Kollégiumot és a templomokat is végigjárták a nagyapjával. Általános iskolásként már tagja volt a II. Rákóczi Ferenc Honismereti Szakkörnek, s az ott szerzett szellemiségtől a Dienes-gimnáziumi évei alatt se szakadt el. A könyvírás pedig (már pedagógusként) akkor kezdődött, amikor az iskolájuk átköltözött a Burgundia utcáról az Újkertbe: egy kis füzetet akart írni az Újkertről a gyerekeknek, miután kiderült, hogy a kollégái közül se tudta mindenki, hogy korábban szőlőskertek voltak ott. Ám egyre csak gyűlt az anyag, s végül Papp József helytörténet-kutató azt javasolta neki, hogy ebből már érdemes akár könyvet is írnia. Akadt segítője a Méliusz-fotótárban is, ott Bécsiné Kléri Ágota biztatta. Érdekesség, hogy ez csak az első megírt könyve, mivel nem ez jelent meg elsőként, hanem a katolikus levéltárban folytatott kutatásai eredményeként a Jost Ferenc építészt bemutató munkája.

Könyvet írt a kutatási területeihez kapcsolódó más kiemelkedő személyről is, így Jost Ferenc mellett Aczél Géza városi főmérnökről is. Ezeken kívül különböző nyomtatott és internetes folyóiratokban is jelennek meg a várossal kapcsolatos írásai, ugyanakkor több kertségi helytörténeti sétát vezet, s ezekkel összefüggésben kiállítások szervezésében vesz részt, és előadásokat is tart. Nyul Imre egyébként pechére a Libakert- és a Tócóskert-történeti, valamint az Aczél-könyvvel is úgy járt, hogy már meghirdették, kiplakátozták a bemutatóikat, ám végül nem tarthatták meg a Covid miatt. Ma pedig már azért nem tudják pótolni ezeket az ünnepségeket, mert azóta elfogytak a könyvek, így nincs mit bemutatni. A „Vénkert” könyvvel ugyanakkor azért is szerencséje volt, mert amikor részt vett a lebontott városrész egykori lakóinak szokásos baráti összejövetelén, akkor tömegével kapott vásárlói megrendelést a műre.

Tervrajzok és térképek

Mindezeken túl felelevenítette azt is, hogy az „Újkert” megjelenésére támogatást is nyert a DAB pályázatán, viszont, amikor ez a könyve megjelent, abba is akarta hagyni az írást. Megint csak Papp József és Bécsiné Kléri Ágota ösztönözte a folytatásra, a többi városrész bemutatására. Így következett aztán a Sestakert, valamint a Nyul Imre számára legizgalmasabb terület, a Sétakert, ahol az úri lakok sorakoztak anno a Simonyi út két oldalán. A sorozatot immár a nyugati városrészekben folytatja, ám mindeközben sajnos azt is kénytelen tapasztalni, hogy ezeken a helyeken alig maradt régi épület és régi lakó. Tervei szerint ezt követően sem áll meg, hanem halad tovább a Széchenyi-kertben, ahol többek között a honvédlaktanya épületegyüttese található, és ahol a hajdani Kisállomás is volt.

Nyul Imre könyveiben nemcsak száraz adatok találhatók, hanem a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Déri Múzeum és a Mikrofilmtár fotótárában megbújó fényképek is gazdagítják azokat. Az egykori épületek Mikrofilmtárban található tervrajzai is megjelennek a könyveiben, sőt, több térkép is segíti áttekinteni az adott kertség fejlődését. Több egykori és jelenlegi ott lakótól is kap soha nem publikált fotókat. Van köztük olyan, aki visszaemlékezések írására is vállalkozik, amelyek színesítik a könyveket. Munkásságát a Debreceni Értéktár Bizottság befogadta mint kulturális helyiértéket, így nem is csoda, hogy Nyul Imre helytörténeti sétái iránt iskolai osztályok is érdeklődnek.

A helytörténet-kutató nyugdíjasként is fáradhatatlanul járja a levéltárakat, könyvtárakat és a kutatott területeket, hogy minél több eltűnt és meglévő épület történetét tudja bemutatni és megörökíteni az utókor számára. 

A mostani kutatási területei a fent említett Széchenyi-kerten kívül a Vargakert, Postakert , Hatvan utcai kert, Csigekert, Köntöskert és Nyulas életét és történetét is átölelik.

Ezekhez a műveihez is örömmel vár információkat, elbeszéléseket, valamint a fiókok mélyén található régi fényképeket a lakosoktól.

Sírba vitt felvételek

Beszélgetőtársunk arra is kitért, hogy a munkát nemcsak a két barát és kolléga nógatására végzi, hanem egyébként is örömét leli benne, sőt nyugdíjasként remek és hasznos időtöltésnek is tartja. Célja az is, hogy a könyvei egységes külsővel jelenjenek meg, és igyekszik feldolgozni Debrecen összes városrészének múltját. Bízik abban is, hogy találkozik olyan emberekkel, akiknek még vannak régi fényképeik a kutatott területekről, s azokat a rendelkezésére bocsátják. Van olyan is, aki vállalkozik a történeteik megírására.

Nyul Imre főként a nők gondolatait kedveli, ők ugyanis a lelküket is beleadják, míg a férfiak inkább a nyers adatokra támaszkodnak. Sajnos több családdal is járt már úgy, hogy kidobták a régi fényképeiket, mivel nem tudták, hogy mi van rajtuk. Volt például egy olyan ember is, aki a Tócós-, a Varga- és a Postakertben is nagyon sokat fotózott, az ő több száz képét azonban nem kidobták az elhunyta után, hanem eltemették vele együtt a koporsóban.

Megkérdeztük a friss Podmaniczky-díjasunktól azt is, hogy neki van-e kedvenc városrésze, vagy ami megfogta valami miatt. Erre válaszolva megvallotta azt is, hogy az Újkerthez nagyon kötődik, ott lakik 1977 óta, odajárt már gimnáziumba is 4 évet, aztán pedig ott tanított. De ami igazán nagyon tetszik neki, az a Sétakert, ahol több olyan villa is található, amit szerinte védetté kellene nyilvánítani. Városvédőként, egyesületi tagként örömmel látja, hogy vannak magánszemélyek, akik a város egyes részein szépen felújítanak magánházakat. A város is sokat beszél az értékeinkről, de Nyul Imre úgy érzi, hogy

ennél többet is tehetnének a város védelméért, akár kicsit határozottabban is.

Most például egy épület vagy a külső homlokzata megmenekülhet a Hatvan utcán, de sokkal több házat kellene megmenteni.

Nem mellékesen ő is javasolt mintegy 20 épületet, hogy nyilvánítsák helyi védettségűvé. Ezek között található például a Simonyi úti Szentpéteri Kun-villa és a Doberdó utcai barakk, és szerinte az utóbbiban akár honvédségi múzeumot is berendezhetnének olyan formában, hogy a környező nagy téren régi hadieszközöket is kiállíthatnának.

Vass Attila