Várostörténeti tanösvény is lesz

2022.07.11. 14:00

Nagyot haladtak a munkák a Petőfi téren

A vízfelület medrének kiemelése is megtörtént, a talpgerendák elkészültek, így kezdődhet a zsalukő támfalak falazása.

A díszburkolat és a megszépült szobor talapzatának készítése is a végénél tart már a Petőfi téren

Fotó: Molnár Péter

Az átépítés alatt lévő Petőfi térnél járók napról napra tapasztalhatják, hogy mennyit változott a terület az utóbbi időben. Emiatt kértünk tájékoztatást a debreceni polgármesteri hivataltól az átépítés aktuális munkáiról, az eddig elvégzett főbb munkákról és a következő napokban esedékes tennivalókról, például arról, hogy mikor építik a tómedret, és mikor lesznek (ha lesznek) fakivágások.
Válaszában a városháza felidézi: a Petőfi téren a zöld város program részeként megvalósuló beruházás esetében a munkaterületet 2021. november 19-én adta át az önkormányzat, a szerződés szerint ekkortól a kivitelezőnek 10 hónap áll rendelkezésére a munkák befejezésére.

Automata öntözőrendszer

A fejlesztés befejeztével a 17 ezer négyzetméteres teret egy több mint 400 négyzetméteres vízfelület díszíti majd 800 darab vízinövénnyel, valamint ahhoz kapcsolódóan egy 325 négyzetméteres faburkolatú terasszal, a későbbiekben pedig egy pavilonnal. Új attrakcióként épül egy 750 négyzetméteres gumiburkolatú, körülkerített játszótér tizenkét játszóeszközzel, valamint egy várostörténeti tanösvény is egyedi grafikával kialakított információs táblákkal, melyek a világháború előtti Petőfi teret mutatják be. A beruházás révén megújul a Piac utca és a Holló János utca közlekedési csomópontja, új aszfaltburkolatot kap a tér keleti oldalán elhúzódó szervizút a parkolókkal, ugyanakkor az út alatti víz- és szennyvízhálózatot is korszerűsíti a kivitelező.

A zöldterület rekonstrukciója tartalmazza 85 új fa, 3000 négyzetméter cserje és évelőnövény ültetését, megújul több mint 6 ezer négyzetméter felület, automata öntözőrendszer épül, valamint díszkőburkolatot kap a park és a tér keleti oldalának teljes gyalogos közlekedési felülete.

A közbiztonság érdekében 14 térfigyelő kamerát és 29 lámpaoszlopot is kihelyeznek. Ezen kívül utcabútorok (padok, ülőkék, asztalok)? valamint szemetesek és kerékpártámaszok is helyet kapnak a területen.

A beruházás első ütemében az Iparkamara utcától északra eső területeken elkészült az ivóvíz- és szennyvízhálózat rekonstrukciója a bekötő vezetékekkell együtt, valamint az épületek előtti járdaburkolatok. Megtörtént a Piac utca és a Holló János utca csomópontjának, továbbá a Holló János és az Iparkamara utca közötti szervizút aszfaltozása, így ezen a területen visszaállt az eredeti forgalmi rend.
Megtudtuk azt is, hogy az északi területeken elkezdődött a végleges terep kialakítása, a termőföld terítése. A park területén az elektromos és gyengeáramú védőcsöveket és vezetéket lefektette a kivitelező, a park külső részén futó járták 90 százaléka elkészült. Június 6-án elkezdődött a kivitelezés második üteme, ennek megfelelően új forgalmi rend lépett életbe. Az ideiglenesen kialakított átkötő út elbontását követően lezárták a Petőfi tér zsákparkoló részét, a Petőfi térnél zsákutcává és kétirányúvá vált az Iparkamara utca a parkolás megszüntetése miatt.

Várostörténeti tanösvény

A második ütemben folytatódik a déli oldali ivóvíz- és szennyvízhálózat rekonstrukciója a bekötővezetékek cseréje, amely várhatóan júliusban valósul meg. Ezt követően kezdődhet az út- és járdaépítés. A parkon belül a várostörténeti tanösvény készül a corten-acél falak alapozásával és a szárnyak építésével, betonozásával, s ez a folyamat mintegy egyharmados készültségi állapotban van.

Az iparkamarapalota előtti téren is gőzerővel zajlanak a munkák
Forrás: Molnár Péter

Kérdésünkre a polgármesteri hivatal arra is kitért, hogy

a vízfelület medrének kiemelése megtörtént, a talpgerendák elkészültek, így kezdődhet a zsalukő támfalak falazása. A vízgépház vasbeton határoló szerkezetei ugyancsak elkészültek.

A buszmegálló is elkészült, így újra megindulhatott a tömegközlekedés. Miként arról a Haonon is beszámoltunk, visszakerült a helyére ugyanakkor az új gránit talapzatra állított és restaurált Petőfi-szobor, és néhány napon belül elkészül az új felvezető előlépcsője is.
Mindemellett elkezdődött a játszótér építése, készül a gumiburkolat zúzottköves alépítménye. A munkálatok az időjárás függvényében várhatóan szeptember közepéig tartanak – tájékoztatott az önkormányzat.
Vass Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában