Ha szükséges, van segítség

2022.07.14. 13:58

Mindent megtesznek a bulizók biztonságáért a Campuson

Életre szóló élmény lehet a fesztivál, de nem mindegy, hogy mi miatt.

Forrás: Czinege Melinda

Néhány pohárnyi elszalasztott vízivás, a bejárat előtt sietősen lehúzott ital és az az utolsó, – amiről bár érzi a tinédzser, hogy nem kellene, mégis koccint vele, – elég egy életre szóló rossz élményhez, sőt akár egy tragédiához. Erre hívták fel a figyelmet a Víztoronyban tartott csütörtöki tájékoztatón néhány méterre attól a ponttól, ahol évek óta felállítják az Ártalomcsökkentős sátrat. Itt azoknak a bulizóknak nyújtanak segítséget, akik nem találták a saját határaikat az alkoholfogyasztás terén.

A Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület szakemberei – akik hétköznap is szenvedélybetegek ellátásával foglalkoznak – anonim módon igyekeznek segíteni az ideérkezőknek, ásványvízzel, a regenerálódást gyorsító vitaminokkal ellátva, nyolc ágyon pihenési lehetőséget biztosítva.

Forrás: Czinege Melinda

– Tavaly a négy nap alatt csaknem száz ellátottunk volt, és nem telt még el év anélkül, hogy néhányukat ne kellett volna az SBO-ra (Sürgőségi Betegellátó Osztály – a szerk.) szállítani – mondta Juhász Béla Szilárd, az egyesület elnöke.

Mint mondta, elengedhetjük a gyermekeinket, a kétéves pandémia után különösen rájuk fér a szórakozás, de tegyünk meg néhány szükséges óvintézkedést.

Fontos, hogy a szülő tudja kikkel megy bulizni a fiatal, kérje el néhány barát mobilszámát, és beszéljen a gyermekkel az esetleges veszélyekről, arról, hogy soha ne hagyják egyik társukat sem magára. Ökölszabályként hozta fel: az egy egység alkohol, egy egység víz fogyasztási metódust. Elhangzott, a sátorban leggyakrabban 14-18 év közöttiek fordulnak meg. Ez a korosztály igyekszik bizonyítani társainak a menőségét, élvezni a korlátlanságot. Most találkozik először az alkohollal, illetve egy ekkora rendezvénnyel, ezért nem tudja felmérni például, hogy milyen sok vizet veszít a teste a tömegben, hőségben való tánc miatt.

Szó esett az azonnali függőséget okozó Elf Barról, ami tiltott a fesztiválon.

Forrás: Czinege Melinda

A sátor működésének anyagi hátterét az önkormányzat biztosítja. Széles Diána alpolgármester elmondta, a Campus alkalmat arra, hogy szó essen a fentiekről, de az egyesülettel hosszú évek óta együttműködve a város év közben is gondoskodik a fiatalokról, júniusban és szeptemberben pedig a Debrecen szívében szórakozó fiatalokról. Kiemelte, a Debreceni Egészségfejlesztési és Alapellátási Intézet Iskola-egészségügyi szűrőközpontjában évente 19 ezer gyereket vizsgálnak, akik teljes körű felvilágosítást kapnak.

Forrás: Czinege Melinda

Érdemes előre felvenni

Teljesen biztonságos fesztivál nincs, de biztonságosabb van, és a Campus utóbbiak közé tartozik – mondta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.

Hozzátette: ne legyünk álszentek, tudjuk, hogy a drog jelen van a fiatalok között, még ha nem is szeretünk beszélni erről.

– A fesztivál ünnep, és bár nem szeretnék ünneprontó lenni fontos tudnia a fiataloknak, hogy egyetlen szem tablettától is meg lehet halni. Hiába mondják, hogy egytől nem lesz semmi bajod, van, akinek így reagál a szervezete – mondta.

Forrás: Czinege Melinda

Hangoztatta, az alkohol miatt kerülnek leginkább a sátorba a résztvevők, a szerhasználat ritka, napi tíz-húszról tudnak a százezres látogatószám mellett. A belépéshez személyigazolvány szükséges, így kiszűrhetők a körözött bűnözők, a fokozott rendőri jelenlét miatt jó eséllyel a még szabad lábon lévő terjesztők sem vállalják a helyszíni árusítással járó kockázatot.

A fesztiváligazgató tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy az egyszerű jegyeket, bérleteket vásárlók már pénteken délelőtt 10 órától 20 óráig megválhatják karszalagjaikat a Fórumban vagy a Víztoronyban, míg a szomszédjegyesek, VIP-belépősök, sajtóregisztrációval érkezők hétfőtől, a fesztivál helyszínén.

HaBe
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában