Turistalátványossággá vált

2022.07.14. 13:08

Egyedi tervezésű trianoni emlékmű díszeleg Hosszúpályi főterén

Fókuszban az ország vesztesége.

Már a szobor végleges helye is sokatmondó lehet

Forrás: Czinege Melinda

Zara András polgármester fejéből pattant ki az ötlet, sőt a megvalósított alkotás képe is. A település első embere lapunknak elmondta, hogy sok évvel ezelőtt maga is dolgozott az építőiparban, s az ottani tapasztalatait vette alapul az emlékmű megtervezésekor. 

A település szívében egy hatalmas kőtömbön rozsdás lemezből vágott térkép díszeleg, a szikla a széttöredezést jelképezi.

A lemez a pára hatására – foltot nem hagyva sehol – rozsdásodik az idő előrehaladtával, a további korróziótól a rozsda védi meg, s mintegy 40 év alatt kialakul az anyag végleges, majdnem teljesen fekete színe. Az emlékmű csúcsán 160 kilogrammos turulmadár ékeskedik. 

A polgármester emlékeztetett: az alkotás végleges helye önmagában is jelkép.

– Ebből a kereszteződésből Biharkeresztes és Létavértes irányába is el lehet indulni, ezen az úton sok erdélyi közlekedik. Amikor erre járnak, most már szembetalálják magukat a történelemmel. Ez volt az alapgondolat. A másik, hogy emlékeztetni kell a mai fiatalokat arra, hogy mit veszített ez az ország – mondta el.  Szavai szerint már most, a felavatás után kis idővel közkedvelt turistalátványossággá vált az emlékmű, többen fotózkodtak már előtte az elmúlt időszakban.

BBI 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában