Az életre és a jövőre fókuszálnak a temető születésnapján

Emléke legyen áldott – e vigasztaló kívánság 170 ezer elhunyt hamvai fölött hangozhatott el a Debreceni Köztemetőben az elmúlt kilencven évben, amióta megnyitották. Az évforduló napján, pénteken a területén lévő Kápolnában csaknem egész napos konferenciával igyekeztek más megvilágításban bemutatni Közép-Európa legszebb temetőjét, különleges épületeit, mint csupán a gyász és az emlékezés színhelye.

A sírkertet 1996. június elseje óta üzemeltető AKSD Kft. ügyvezetője, Kardos Marianna nyitotta meg az eseményt. Elmondta a Temető 90 programsorozat lényegi célja, hogy Debrecen lakosságához közelebb hozzák a temetőt, mint kulturális örökséget. Ezen túl pedig az, hogy segítséget nyújtsanak a gyászfeldolgozásban, elfogadhatóbbá tegyék az elmúlást.

Megtudhatjuk, hol nyugszanak hőseink

Barcsa Lajos alpolgármester előadásában elhangzott: büszkék lehetünk erre az épített környezetre és arra, hogy méltó körülmények között, rendezett környezetben emlékezhetünk szeretteinkre. A Debreceni Köztemető kilenc évtizede nyitotta meg hivatalosan a kapuit, de 1924-ben döntöttek annak, és a hozzá vezető Ady Endre körút építésének szükségességéről. A végeredmény főként Borsos József építész és Pohl Ferenc városi főkertész szaktudását dicséri. A Nagyerdőn kijelölt 100 holdas terület jórészt cserjés, szántófölddel tarkított volt, alig felén találhattak a kor lakosai egyáltalán fát, ám 900 fenyőt ültettek a temetőépítéskor. Azóta számos fejlesztés szolgálja a debrecenieket: 1972-ben készült el a háromezer férőhelyes urnacsarnok, 2007-ben hamuszóró kegyhellyel bővült a temető, 2011-ben pedig az ökumenikus kápolnával.

Szólt a legutóbbi, 2019-ben az AKSD Kft-vel kötött koncessziós szerződésről, amelynek értelmében nettó 700 millió Ft értékben kell az üzemeltetőnek 15 év alatt fejleszteni, gondozni a köztemetőt. A tervek között szerepel az országos műemléki védettséget élvező terület infrastruktúrájának javítása, a Tükörtó megújítása.

Kiemelte az elmúlt évek egyik legjelentősebb modernizálását a sírnyilvántartás digitalizációját, illetve a köztiszteletben tartott személyiségek nyughelyének megtalálását szolgáló applikációt. Az ez utóbbi fejlesztésért felelős Őrváros Közalapítvány elnöke Mazsu János, az applikáció elkészültét jelző emléklevelet adott át Barcsa Lajosnak.

Tervező, építtető egy személyben

A továbbiakban Papp József helytörténész tárta a hallgatóság elé a temető múltját, kialakításának előzményeit és körülményeit. Kiderült, hogy míg korábban a szent helyeken – kriptákban, kolostorok közelében – temették el őseink halottaikat, úgy a 16. század közepétől, amikor Debrecen protestánssá vált a temetők kívül kerültek a város árkain. Számos temető jött létre, a sírokat az itt maradottak gondozták míg „tartott az emlékezet”. A nem mindig kifogástalan környezetű, elhagyatott részektől méltatlanná vált, s egyre inkább megtelő temetők helyzetét ugyan igyekezett rendezni a város és az egyház, de ez kevésnek bizonyult. Egyre nagyobb igény mutatkozott egyetlen temető létrehozására, melynek ötlete 1892-ben vetődött fel először a városi közgyűlésen. Az eredeti tervek aztán a háborús helyzethez igazodva változtak. Végül Borsos József, az akkori városi építész tervezte meg, vezette a kivitelezést és felügyelte a téglagyárat, ahonnan a különleges alkotóelemeket kapta.

Ma ezen kívül mindössze két sírkert működik a megyeszékhelyen, a józsai, illetve a Monostorpályi úti izraelita temető – tudtuk meg a helytörténésztől.

Ne el- hazamenet legyen

A nagyerdei nyughelyen 1988 óta áll a gyászolók mellett a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly. A temetői szolgálat kapcsán úgy fogalmazott: az élet és halál mezsgyéjén álló személy, akinek a ravatalnál meg kell szólalni a sok kavargó érzéstől terhelt csendben. Nem kisebb felelősséggel, mint ami Krisztus küldöttét feszíti e harci helyzetben. Harc folyik ilyenkor a hagyomány, azaz a temetési szokások és a biblia üzenet között. Az emberről való ismereteink és a Krisztusról szóló tanítás között. A lelkipásztornak a halál kikerülhetetlen valóságáról kell beszélni, amit egyébként a kórházi kórtermekbe, hospice-házakba száműztek. Isten szolgájaként nem mondhat mást, mint amit az ige: a halál ellenség, a bűn zsoldja, emberileg áthidalhatatlan szakadék ember és Isten között. Isten életpártiságához nem fér kétség. Ő határt szabott életünknek és a halálban maga elé idéz minket és elszámolásra szólít. Ennek tudatában kell már most Isten színe előtt állni, hogy minél többek számára a majdani idézés ne elmenetelt jelentsen csupán, hanem hazamenetel idejét. Hirdetni kell, hogy, akinek a kezét Krisztus teszi át az Atya kezébe, annak nem szűnik meg a halála, mint biológiai fogalom, de elveszíti erejét, mint örök ítélet.

A délutáni program részeként előadást tartott Löki Viktor Élet a halál után: a magyar temetők botanikai öröksége címmel, illetve Váradi Zoltán, a Természettár vezetője Élet a tükörtóban című temetői sétára invitálta az érdeklődőket.

HaBe