Pedagógusnap

2022.06.04. 16:00

Szólláth Tibor: a pedagógusoknak az egész térség életében jelentős szerepük van

Június első hete 70 éve ünnep: Hajdúnánáson idén is köszöntötték a pedagógusokat, oktatókat, nevelőket.

Szólláth Tibor köszöntette a pedagógusokat

Forrás: Facebook / Szólláth Tibor

– A hajdúnánási pedagógusközösségre méltán lehetünk büszkék, hiszen olyan pedagógiai munka zajlik városunkban, amely dicséretet érdemel – így fogalmazott hivatalos közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésében Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere. Mint írta, az elmúlt időszakban olyan nagyszabású fejlesztéseket valósítottak meg közösen, melyek jelentős mértékben előrelendítették a város oktatási szerepét a térségben. – Városunk közössége nevében szívből köszönöm minden pedagógusunk munkáját – írta a település első embere. 

A pedagógusok köszöntésére szervezett ünnepségen a kimagasló, oktatást és nevelést támogató munkát elismerésekkel is díjazták. A rendezvényen megemlékeztek az elmúlt két esztendőben elhunyt pedagógusokról is. Meglepetésként pedig a Mú­zsák Társulat produkcióját élvezhették a jelenlevők. 

HBN 

Névsor

Polgármesteri elismerő oklevelet vehetett át: dr. Majorosné Páll Edit Anita, Cserép Tibor, Csuka László, Kathi István, Varga Zsoltné, Jámborné Murvai Mária, Nagyné Sallai Judit, Tóth Erika, Természettudományos Innovatív Pedagógusközösség, Papp Anita, Csillikné Szólláth Julianna, Józsi-Tóth Sándorné, a Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium karbantartói csoportja, Kozma Anna Ibolya, a Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Magyar utcai tagintézményének technikai dolgozói, Nagy Jánosné, Fekete Imréné, Kántorné Szűcs Zsuzsanna, Molnár Andrásné, Tóth Gáborné, Kelemenné Ilyés Judit, Sápi Zoltán Györgyné, Veresné Máthé Beáta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában