2022.06.03. 10:40
Januárban megkezdheti működését a hajdúböszörményi bölcsőde
A Csillagvár Óvoda Dobó István utcai tagintézménye mellett épül az új intézmény.
Forrás: Csillagvár Óvoda
Európai uniós és kormányzati támogatásnak köszönhetően kezdődött el a hajdúböszörményi Csillagvár Óvoda Dobó István utcai tagintézménye mellett egy új bölcsőde kialakítása, ahol egy csoportban hoznak létre 11 új férőhelyet.
Kiss Attila polgármester tájékoztatása szerint a fejlesztés indoka többek között az, hogy az Ötvös utcai bölcsőde jelenleg is a lehető legnagyobb létszámmal működik, nincs lehetőségük még több gyermek felvételére, azonban jelentkezők továbbra is vannak.
– Az új intézménnyel szeretnénk azoknak a szülőknek segíteni, akik visszatérnének a munkaerőpiacra, és nem tudják másképp megoldani gyermekük felügyeletét – fogalmazott a városvezető. Hozzátette: olyan modell elindítását szeretnék, amelyben az óvodai és a bölcsődei nevelés együtt, egymásra épülve működne.
Leleszné Sveda Klára intézményvezető elmondta, az új bölcsődében két kisgyermeknevelőnek és egy dajkának tudnak majd munkát adni. A gyermekeket 20 hónapos és 3 éves koruk között veszik fel.
Hangsúlyozta: a gyermek felvételéhez szükséges, hogy a szülő a munkáltatói igazolását bemutassa.
A beruházás teljes költsége 230 millió forint, melyből 48 millió forint kormányzati támogatás. A részben emeletes épület alsó szintjére kerül a csoportszoba és annak kiszolgálóhelyiségei, az emeleten pedig irodákat, személyzeti mosdót és raktárat alakítanak ki. A tervek szerint a munkálatok még idén befejeződnek, és a bölcsőde januárban meg is kezdheti működését.
BS