Falugyűlés

2022.06.10. 13:22

Ilyen még nem volt: a vízért harcolnak Hajdúbagoson

Válaszra vár az önkormányzat, és talán úgy tűnik, volna számukra elfogadható lehetőség.

Forrás: Molnár Péter

A településen felújítják a vízhálózatot, a beruházás azonban sokkal nagyobb kellemetlenségekkel jár, mint ahogy azt elképzelték. A munkálatok idején a helyiek úgy tűnik, hogy konténerből vehetnek majd vizet, mindezt azért, mert a csapból már csak szűretlen, magas arzéntartalmú, mérgező víz folyik majd. Ezt a vizet nem lehet fogyasztani, mosásához, takarításhoz, fürdéshez használható csak.

Az ivóvizet a kivitelezőnek kellene biztosítani, az viszont, hogyan és mennyiért, még sok kérdést vet föl. Az önkormányzat eddig nem egyezett meg a kivitelezővel, Szabó Lukács Imre, Hajdúbagos polgármestere a helyeik véleményét kérte ki szerdán este. A falugyűlésen beszámolt az elmúlt két hét történéseit illetően.

Forrás: Molnár Péter

Három literrel nem érik be

Elmondta, bár még nem oldódott meg a probléma, de már lenne számukra is elfogadható lehetőség. Korábban a kivitelező egy konténert akart biztosítani a lakosság részére, amit a vízműveknél állítottak volna fel, és onnan négy csapon keresztül vételezhettek volna vizet a lakosok. Összesen hat köbméternyit, tehát fejenként mindössze három litert. Egy kis számolás után kiderült, hogy még ez a három liter nem valós szám, ennél még kevesebb jutna, hiszen nemcsak a lakossági vízfogyasztást kell figyelembe venni, gondoskodni kell a helyi óvoda, iskola, idősek otthona és konyha ellátásról is.

Különböző javaslatok születtek, amelyek közül igazán kedvező is alakulhatott volna. Szabó Lukács Imre elmondta, hogy az önkormányzatnak felajánlották, ha rendelkezésre bocsát a vízmű közelében egy telket, akkor ott letelepíthető az új technika, és amíg ez megtörténik, addig a régi technika működhet tovább. Bár az önkormányzat egy napon belül hat variációt kínált a tervekhez, ebből végül nem lett semmi. Szó esett még arról, hogy palackos vizet biztosít a kivitelező a lakosságnak.

Forrás: Molnár Péter

Hogyan menjen érte el?

A napokban tárgyalások folytak a megoldásért. A településen a Debreceni Vízmű felel az ivóvíz-ellátásért. A szolgáltató felajánlotta, hogy bérel a település számára két lajtot, amit naponta a sárándi vízműveknél megtölthetne Hajdúbagos a vízdíj ellenében. Ez elfogadhatatlan az önkormányzat számára, hiszen ennek költsége mintegy másfél-kétmillió forinttal terhelné a települést. Egy másik javaslat szerint még egy konténert kapna a község, így egy az iskola udvarán állna úgy, hogy az egyik ágát bevezetik az iskolakonyhára, a másik hasonlóképpen az idősek otthonának nyilvános részén kaphatna helyet. A polgármester szerint ez ugyan „sovány” javaslat, de a két konténerrel már a jelenlegi állás szerint minden lakosra napi 10 liter víz jutna. A probléma annyi: vannak olyan – főként idős – polgárok, akik nem tudják elcipelni a vizet az ellátási pontról az otthonukig.

Tömegjárványtól tartanak

A beruházás munkálatai most állnak, akadályt közölt a kivitelező. A település első embere attól tart, hogy levonul a kivitelező. Ebben az esetben ki kellene fizetni az eddig elvégzett munkát, de a régi rendszer maradna használatban. Ez sem volna jó, hiszen hat éve mindössze egy évre állítottak fel ideiglenes technikát. – Borotva élen táncolunk – jegyezte meg a polgármester.

Forrás: Molnár Péter

Az önkormányzat állásfoglalást kért a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), illetve a Belügyminisztériumtól, mert a konténeres megoldást közegészségügyi szempontól kifogásolhatónak találják, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány nem tűnt el az életünkből. Az önkormányzatnak az sem tetszik, hogy a Debreceni Vízmű azért a szolgáltatásért is a normál díjat kérné el, amit eddig, pedig most a víz tisztítatlan, ihatatlan. Szerinte ez tisztességtelen eljárás. A polgármester úgy véli, ha a lakosság az alacsonyabb színvonalú szolgáltatásért kevesebbet fizetne, akkor, ha szeretne, vehetne magának a fennmaradó összegből ásványvizet.

Az önkormányzat most a Belügyminisztérium és az NNK válaszát várja. 

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában