Interjú

2022.06.25. 07:00

Erős híd épült a polgárok és az állam között

Rácz Róbert: „Fontos számunkra, hogy az ügyfeleink jó benyomással távozzanak tőlünk.”

Forrás: Napló-archív

Mint ismert, Rácz Róbert marad a jövőben is a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal élén. A június 12-i hatállyal kinevezett kormánymegbízott a Naplónak adott interjújában elmondta, a kormányhivatalok 2011-es indulásuk óta beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A cél már akkor is egy erős, szolgáltató, ügyfélközpontú állam megteremtése volt, ami a korábbi gyakorlattal ellentétben az állam polgárait emeli az első helyre, s nem a régi típusú „hatóságosdit”.

A jövőben tovább folytathatja kormánymegbízotti munkáját, milyen célkitűzésekkel vág neki a következő időszaknak?

Kormánymegbízottként a kormányhivatalok 2011-es életre hívása óta az államigazgatás megyei szintjének megszilárdításáért, majd a járási szint létrehozásával az állam és a polgárok közötti közvetlen kapcsolat megteremtéséért dolgoztam. Ezek az újítások, amiknek köszönhetően az állampolgárok és a gazdasági élet szereplői már a legtöbb ügyet a lakóhelyükön, vagy azok közelében tudják intézni, sikeresen megvalósultak, azonban szükség van a megkezdett munka folytatására, közszolgáltatások színvonalának további javítására és az elektronikus ügyintézés fejlesztésére. Azt, hogy az élet milyen egyéb nehézségek elé állít minket – világjárvány, háború vagy gazdasági kihívások – senki sem tudhatja, de egy biztos: minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a közigazgatás magas színvonalon, ügyfélbarát módon működjön, és az állampolgárok igényeit a lehető leghatékonyabban, korszerű keretek között szolgálja ki.

Milyen nem várt kihívásokkal szembesültek az elmúlt években?

Az elmúlt tíz évben egy jól, működő, egységes és az új helyzetekhez alkalmazkodó, rugalmas közigazgatási rendszer jött létre. Ennek bizonyítéka, hogy a koronavírus-járvány, vagy a szomszédban zajló háború következményeinek kezelése teljesen más megoldásokat igényelt és igényel, ennek ellenére a kormányhivatalok sikerrel birkóznak meg az új feladatokkal.

A járványhelyzet során a tesztelés, az oltásszervezés, az oltóanyagok szállítása, a védőfelszerelések, fertőtlenítő szerek kiosztása, ezen feladatok koordinációja várt ránk. A tesztelés során a megyében csaknem 100 helyszínen a szociális intézmények lakóinak és dolgozóinak, közel 1000 helyszínen a pedagógusok célzott, csoportos tesztelése volt a feladat, amit a Debreceni Egyetem orvosainak és önkéntes hallgatóinak segítségével láttunk el. Az oltásszervezést a megyei háziorvosokkal, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjával és a Gróf Tisza István Kórház mobil oltócsapataival, valamint a honvédségi oltóbuszokkal együttműködve végeztük. De biztosítottuk a védőeszközöket és a fertőtlenítőszereket alapellátásban dolgozók, köznevelési intézmények számára.
A humanitárius katasztrófa okozta élethelyzetek azonban más megoldást kívánnak. Itt a hangsúly a gyors és azonnali segítségen van, amit a határon – sokszor egy bőrönddel vagy még azzal sem – átlépőknek nyújtanunk kell. Mindez az Ukrajnában zajló háború elől Magyarországra menekültek elhelyezése, ellátása kapcsán az állami szervek (rendőrség, katasztrófavédelem, idegenrendészet, kormányhivatal), a helyi önkormányzatok, valamint az egyházak, karitatív szervezetek közös, összehangolt munkáját igényli. E közös erőfeszítésekhez a kormányhivatal a humanitárius feladatok koordinálásával járul hozzá. Ezzel párhuzamosan a menekültek a kormányablakokat is felkeresik. Jellemzően személyes okmányaik, irataik pótlása, igénylése, valamint a menedékes státusszal kapcsolatos ügyintézés miatt érkeznek, a járási hivatalok foglalkoztatási osztályait pedig munkavállalás, és létfenntartási támogatás igénylése céljából is.
Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok arról a rendkívüli teljesítményről és munkabírásról, melyet a járványügyi, majd humanitárius veszélyhelyzet során kollégáim tanúsítottak. Köszönet érte!

Milyen szerepe és feladatai vannak a kormányhivatalnak?

A jogszabály a kormányhivatalok feladatkörét egy pontban meglepően röviden foglalja össze, amely így hangzik: a kormányhivatalok a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően összehangolják és elősegítik a kormányzati feladatok területi végrehajtását. Ez azt jelenti, hogy a korábban széttagoltan működő szakigazgatási szervek munkáját a 2011-ben megvalósult integrációt követően egy szervezet, a kormányhivatal látja el. Említhetem itt az ÁNTSZ-től a Földhivatalon át a Munkaügyi Központig szinte bármelyik hatóságot, ideértve az ügyfélforgalom legnagyobb részét kitevő okmányirodákat is. A kormányhivatal tehát valójában az közigazgatás egyablakos ügyintézési rendszerének alapja lett, hiszen nálunk zajlik szinte minden ügyfél-állam kapcsolat. Szám szerint ez évente átlagosan kb. 3 millió.

A kormányhivatal a már említett hatósági feladatok mellett számos egyéb dologgal is foglalkozik, hozzánk tartozik például az önkormányzatok törvényességi felügyelete, vagy az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó feladatok, de például az emelt szintű érettségi vizsgák megszervezése is. Idén például a vidéki kormányhivatalok közül a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezte a legtöbb emelt szintű érettségi vizsgát az országban: 3053 diák 3856 vizsgáját.

Hajdú-Bihar megyében milyen tapasztalatokról tud beszámolni?

Büszke vagyok arra, hogy a bihari falvak lakói éppen olyan környezetben és minőségben vannak kiszolgálva, mint például a budapesti polgárok. Hajdú-Bihar megyében is az ügyfél érdeke az első a munkaszervezés során – legyen bármekkora is a ránk nehezedő ügyteher – a helyi igényeknek történő megfelelés mindig prioritást élvez. Így valósulhatott meg az, hogy a foglalkoztatás területén 2021-ben közel 3,7 Mrd forint összegű támogatás kifizetésével mintegy 7700 munkahelyet sikerült a megyében megőrizni több mint 1200 munkaadó támogatásával. Az agrár- és vidékfejlesztési szakterületen dolgozó kollégáim munkájával tavaly 78,5 Mrd Ft támogatáshoz jutottak a megyei gazdák. De például a lakástámogatások terén sem tétlenkedtek a kollégáim: a három-, vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel tartozásainak csökkentésére szolgáló állami támogatás igénylésére vonatkozó kérelmek száma a korábbi évhez képest 17 százalékkal nőtt.

Épületeket is korszerűsítettek, és újítanak is fel a jövőben.

Így van, ez mind az állampolgárok kényelmét szolgálja. A 10 évvel ezelőttihez képest sokkal fegyelmezettebb gazdálkodást kell folytatnunk, úgy, hogy közben több lett a feladatunk és kiépítettünk egy járási és kormányablakrendszert. Kisebb a költségvetésünk, és amondó vagyok, néha érdemes meghúzni a nadrágszíjat, és vágni rá egy újabb lyukat. Mindezek mellett azért elmondható, hogy az elmúlt időszakban több mint 1 milliárd forint értékben hajtottunk végre kormányhivatali beruházásokat. Ezek egy része az épületeinken elvégzett költség-, és energiatakarékossági célú korszerűsítés, másik része pedig az ügyfelek kényelme, valamint a hatékonyabb munkavégzés érdekében megvalósult fejlesztés. Új központi irattári épületünk is lett, és az ügyfelek érdekében létrehoztunk egy „agrárcentrumot”, ahol az Agrárügyi Főosztályunk irányításával működő mezőgazdasággal foglalkozó szakmai osztályok és laborok egy épületben kaptak helyet. Az országosan egységes arculattal működő kormányablakok száma is nőtt az elmúlt években megyénkben: 2018-ban a hajdúdorogi, 2022-ben pedig a nádudvari okmányirodát átalakítottuk át kormányablakká. Emellett azért, hogy a kormányablakkal nem rendelkező településeken élő lakosok számára is elérhetők legyenek a szolgáltatásaink, 2020-ban kormányablakbuszt vásároltunk. A kollégáink biztonsága érdekében a régi gépjárművek helyett újakat biztosítottunk, és több épületünket, így például a Kossuth utcai, egykori Pénzügyi Palotaként szolgáló, ma földhivatali, vagy a Piac utcai székhelyépületünket is korszerűsítettük. Idén a Piac utca 42-48. szám alatti komplexum gépészeti modernizálása, valamint a Bartók Béla úti műszaki vizsgaállomás vizsgasorának cseréje valósul meg.

Vizsgálják-e az ügyfelek visszajelzéseit? Mennyire elégedettek a kormányhivatal munkájával?

Természetesen igen. A kormányablakokban erre elégedettségmérési kérdőíveket lehet kitölteni, de sok esetben kapunk e-mailben is visszajelzést. A tapasztalat azt mutatja, hogy alapvetően elégedettek velünk, de érkezett már építő jellegű javaslat is. Fontos számunkra, hogy az ügyfeleink jó benyomással távozzanak tőlünk, akkor is, ha nehéz az ügyük. Ugyanis joguk van az esetleg számukra kedvezőtlen döntést is udvarias, kulturált módon megismerni. Hol van már a 90-es évek ügyfél-hivatalnok viszonya amikor a hatósági személy „szolgálati nézése” falhoz szögezte az ügyfélként megjelenő lakost! Ma öntudatos polgárokat segítünk a munkánkkal. Én azon vagyok, hogy a kollégáim átérezzék: rangot jelent a magyar állam kötelékében a magyar állam polgárait szolgálni. Nyilván néha hibázunk is, és fáradtak is a munkatársaim, de ne feledjék: a hivatali dolgozó is ember. Gondok gyötrik, beteg a gyereke, túlórázik. Remélem, ez nagyon ritkán érzékelhető az ügyfelek részéről.

Hogyan szolgálják még az ügyfelek kényelmét, hol tart például a digitalizáció?

A digitális ügyintézés lehetősége nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Egyre nagyobb számban intézik az emberek az ügyeiket kormányhivataloknál online. Azonban semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezzel együtt továbbra is komoly ügyféli igény van a személyes kapcsolatra, különösen vidéken. Az emberek bíznak a kormányhivatalokban, kormányablakokban dolgozó kollégáinkban, és ezt a bizalmat tovább szeretnénk építeni. A kormányhivatalban mintegy 2000 kollégám van, akiknek több mint fele foglalkozik napi szinten személyesen is ügyfelekkel. Az online térnyerése kapcsán vannak grandiózus terveink is, pl. a földhivatali ügyintézést 2023-ban teljes egészében online felületre akarjuk vinni. Ez egész Európában egyedülállóan jelentős innováció lesz.

Kijelenthető, hogy a megyében mindenki számára elérhetők a szolgáltatások?

Az államigazgatással szemben támasztott alapvető követelmény, hogy az ügyfelek számára folyamatosan és racionális távolságon belül elérhető legyen. Éppen ezért figyelmet fordítunk arra, hogy Hajdú-Bihar megye legkisebb településeinek lakosaihoz is eljussanak szolgáltatásaink. Jelenleg 19 kormányablakban, és emellett 58 településen ügysegédeknél vagyunk elérhetők. Májustól a kormányablakbuszunk is újra útjára indult, a célállomások a kormányablakkal nem rendelkező, a közlekedési infrastruktúra szempontjából hátrányos helyzetben lévő települések. Az ügyfelek megkedvelték ezt az ügyintézési formát is: 2021-ben 36 településen 81 alkalommal járt, csak május óta pedig 28 településen mintegy 1000 ügyfél fordult meg a KAB-buszban.

Friss hír, hogy a jövőben a titulusa főispánra változhat, a megyénk pedig vármegye lenne. Önnek mi a véleménye?

Fontos hangsúlyozni, hogy egyelőre törvénymódosítási javaslatról van szó. Én történelem szakos tanárként végeztem az egyetemen, de nem a történész beszél belőlem, hanem a magyar állam polgára, amikor azt mondom: nagyon nagy erőt és perspektívát jelent a jövőre nézve az, hogy mi egy több mint ezer éves ország lakói vagyunk. Egy tiszteletre méltó nemzeti közösség. Sok időnk volt kiérlelni az állami intézményrendszereket, elnevezéseiket és azok tartalmi lényegét egyaránt. Ugyanakkor én 10 éve kaptam egy feladatot, mégpedig azt, hogy építsünk egy polgárbarát, modern, gyors, kulturált és az állampolgárokat partnernek tekintő igazgatást. Barátságos és tetszetős küllemű kormányablakok, segítőkész ügyintézők várják a megye lakóit a kormányhivatalnál. Egyre nő az online ügyintézés lehetősége. Ez a megbízatásom lényege, nem a névjegykártyámon olvasható adatok. Egyszerre vagyok büszke az elődök évszázados helytállására és a modern világban versenyképes, 21. századi Magyarországra. Így vagyunk „kerekek”. Látott már hatalmas és egészséges fát jelentős gyökérzet nélkül?

Vass Kata

Az állampolgárok az elsők

A kormányhivatali rendszer a magyar államigazgatás operatív, ügyintézési területének mintegy 80 százalékát viszi, több mint 20 millió ügyfélkapcsolattal országos szinten. Az emberek az állammal való kapcsolattartásban a kormányhivatalokon keresztül szereznek élményeket, tapasztalatokat. Ezért nagy a felelősségünk abban, hogy az állampolgárok mit gondolnak a magyar államról, amely 1000 éves és amelyet szolgálni megtisztelő dolog, ugyanakkor kötelezettséget is jelent. Az a feladatunk, hogy a mindenkori kormányzatnak a társadalompolitikai elképzeléseit és döntéseit képviseljük és valósítsuk meg a közjó szakadatlan szem előtt tartásával. A megyei kormányhivatal 2021-ben több mint 1 millió ügyfelet fogadott személyesen, és közel 1,7 millió döntést hozott. A személyes ügyfélforgalom döntő hányadát, közel 85 százalékát, a járási hivatalok bonyolították le. Ezen belül a kormányablakokban megjelent ügyfelek száma 2021-ben alig maradt el a 600 ezertől. Járási szinten a kormányablakok mellett további hangsúlyos területeként említhető a foglalkoztatás, megyei szinten pedig például a földhivatali, valamint a társadalombiztosítási-, és családtámogatási szakterület. 2011-ben 27 ügytípussal indultak, ma már több ezer ügyet intéznek a kormányablakokban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában