A jövő zöld

2022.04.19. 15:32

Újabb vállalkozás kapott „Fenntartható Debrecen” díjat

A helyi cégcsoport jó példával jár élen a környezetvédelem terén.

Forrás: Molnár Péter

A Szinorg Universal Zrt. – környezetkímélő törekvéseinek köszönhetően – elnyerte a „Fenntartható Debrecen” díjat – hangzott el a sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes díjátadáson, kedden.

Az elismerést szimbolikus helyen, a cégcsoport központjának hátsó részén kialakított madárbarát kertben adták át. Balázs Ákos alpolgármester az eseményen kifejtette, a városban a jövő gazdasága épül. Ennek érdekében különdíjjal jutalmazzák azokat az intézményeket, illetve gazdálkodó szervezeteket, amelyek összhangban állnak fenntarthatósági törekvéseikkel – egyfajta követendő példaként – egy zöld város megteremtéséhez vezető úton.

A Szinorg Universal Zrt. kertje | Fotó: Molnár Péter

– Debrecen dinamikusan fejlődik, a mi célunk pedig az, hogy mindezt fenntartható módon valósítsuk meg.

Ahhoz, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság tekintetében sikereket tudjunk elérni, a társadalom minden szegmensének ki kell vennie a részét a feladatokból

– mondta. Hangsúlyozta, eddig számos cég kapta már meg a díjat, és külön öröm számukra, hogy most egy helyi, erős vállalkozásnak adhatták át. – Amellett, hogy fontos szereplője a város gazdaságának, a cégcsoport vállalást tett a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a levegőminőség javítása, a hatékony energiafelhasználás mellett, hosszú távú együttműködést kötve a tavalyi év során a Future of Debrecen mozgalommal – fogalmazott.

Mint az az eseményen elhangzott, a „Fenntartható Debrecen” díj hamarosan megújulhat. A megújítást a debreceni közgyűlés csütörtökön tárgyalja majd.

Fotó: Molnár Péter

Gondos előkészületek

Szűcs Gyula, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében kiemelte, a cégcsoport folyamatosan azon dolgozik, hogy a zöld városhoz, a fenntartható Debrecenhez valamit hozzátegyen. Több olyan műszaki megoldást alkalmaznak, amely ezeket a projekteket támogatja (például elektromos töltők kiépítése, napelemparkok telepítése, zöld energia-megoldások.) – Bátran mondhatom, hogy a város azon törekvései mellé, amely a fenntarthatóságról szól, a jövőben is teljes mellszélességgel oda fogunk állni – hangsúlyozta Szűcs Gyula. Hozzátette, úgy véli, a tiszta környezetről nem elég csak beszélni, tenni is kell érte.

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában