A jövő zöld

2022.03.11. 13:20

Húsz darab nyírfával gazdagodott a Tócóskert

Folytatódik és országos programhoz is kapcsolódik a fásítás Debrecenben.

Forrás: Kiss Annamarie

Illeszkedik Debrecen fásítási programjához az Agrárminisztérium által meghirdetett országfásítási program, melyhez kapcsolódva a MOL Új Európa Alapítvány 2022 tavaszán mintaültetéseket szervez, azok keretében Magyarország megyeszékhelyei, valamint megyei jogú városai 20 darab sorfa egységcsomagot kaphatnak. Debrecen 20 darab nyírfát igényelt, ezeket – a VárosFa Program csapatával egyeztetve – pénteken délben ültették ki a Tócóskertben, az Angyalföld téren két helyre. Az eseményen részt vett Varga András önkormányzati és Pósán László országgyűlési képviselő is, emlékeztetve rá: a program célja egy komfortosabb környezet megteremtése.

Forrás: Kiss Annamarie

– A 2019-es önkormányzati választáskor hirdettük meg azt, hogy a ciklus végéig tízezer fát szeretnénk Debrecen különböző közterületein elültetni. A cél, hogy növeljük ezzel is a zöldterületet, az árnyas részeket, egyáltalán a környezetet kellemesebbé tegyük – idézte fel a Naplónak Pósán László. – Időarányosan most körülbelül úgy állunk, hogy ha a tavaszi időszak ültetéseivel végzünk, akkor leszünk a felénél.

Úgy vélem, ez jó eredmény, és valóban nagyon sok fát, bokrot, cserjét sikerült már eddig különböző helyeken elültetni. Ez a program abból a szempontból is érdekes, hogy nagyon jó példát mutat arra, hogyan kapcsolódnak be egy önkormányzati kezdeményezésbe magánoldalról is, elsősorban cégek.

Az Angyalföld tér közelében tavaly a posta ajánlott fel, majd ültetett száz fát, létrehozva a Postás ligetet. Azt megelőzően a Diószegi útnál az Alma mater parkot alakítottuk ki a Richter gyógyszergyár 120 japán díszcseresznyefája révén. Itt most a MOL cég ajánlott fel fákat, és persze az önkormányzat is hozzájárul a telepítésekhez. Tehát zajlik mindenhol a városban a zöldítés tavasszal és ősszel, minden olyan időszakban, amikor lehet ültetni – hangsúlyozta a képviselő.

Emlékeztetett rá, a Tócóskertben egészen nagy zöldfelületek vannak az épülettömbök között, de ezek nagyrészt fában szűkölködnek; szerinte azonban a fásítások miatt néhány év múlva kifejezetten hangulatos résszé válnak, jelentősen javítva az itt élők komfortérzetét, környezetének az állapotát. 

 

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában