Hivatásából fakadóan mindig „rémeket lát”

Számtalan katasztrófa megelőzése fűződik Szabó János címzetes tűzoltó főtörzszászlós és kollégái nevéhez. A harminchat év szakmai múlttal rendelkező szakembert polgári védelem kategóriában az Év zászlósának választották 2021-ben. Az elismerés kapcsán lapunknak nyilatkozott. 

Szabó János 1986-tól kezdődően a katasztrófavédelmi igazgatóság jogelőd intézményeinél dolgozott (például veszélyhelyzeti felderítő csoport, rövidebb nevén VFCS), így gyakorta kellett nehéz helyzeteket megoldania. 

– Volt, hogy ammóniagáz-ömléses esethez mentünk Hajdúböszörménybe vagy Újlétára. Ilyenkor nemcsak a lakosságot, de még a kollégákat is veszélyeztette a helyzet, kulcsfontosságú volt az operatív beavatkozás. Mérési és felderítési feladatokat kellett végeznünk mérgező, halálos légkörben, oxigénpalackkal 

– emelte ki. Mint mondta, kiképzés és egyéni alkalmasság kérdése, hogyan kezelnek egy adott helyzetet. – Amikor zárt védőrendszerben dolgozunk, nem jön jól, ha például az embernek klausztrofóbiája van. Ráadásul ilyenkor a levegőt is tudni kell szabályozni, hiszen adott mennyiséggel dolgozunk. Önmérséklet és fegyelem szükséges. 

Bár édesapja tűzoltóként tevékenykedett, fiatalon úgy tűnt, Szabó János családja nem válik az állomást jellemző dinasztiák egyikévé. – Laboratóriumvezető voltam, a tömegpusztító fegyverek kimutatására szolgáló hajdúszoboszlói bázison. Kiképzés, bemutatók és lakossági felkészítés is a részét képezte a feladatainknak. Természetesen főként a megelőzésben vettem részt egész életemben, csak mellékfoglalkozásként szerepeltem a VFCS tagjaként – hangsúlyozta. 

Támogató légkör 

A 61 éves szakember szerint tevékenysége legfontosabb alappillére a csapatmunka. – Szerencsém van, hogy a régi garnitúrában és most is remek szakemberekkel dolgozhatok együtt. A polgárvédelem nem a primadonnák műfaja, ahogy a tűzoltók, mi is egymásra vagyunk utalva. Megesik, hogy a fiatalabbak picit lefagynak, ilyenkor az idősebb, tapasztaltabb kollégák rutinszerűen támogatást nyújtanak a becsatlakozóknak.

Mint mondta, a lépcsőzetes terhelés ilyenkor a legjobb megoldás, hozzá kell szoktatni a látottakhoz, az átélt eseményekhez az újakat, ez ugyanis sokkal életszerűbb, mintha tankönyvből tanulnák. Úgy véli, a jó zászlóst tudás, empátia, beleélő képesség, illetve remek tervezői és szervezői képesség jellemzi.

Miután 2000-ben a megyei polgári védelmi és a megyei tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi igazgatósággá olvadt össze, végül tűzoltó rendfokozati beosztásba került, így a véletlennek köszönhetően folytatta édesapja három évtizedes karrierútját. Fia végül nem követte őt a „dinasztiában”, a család életére így is hatással volt Szabó János munkája. 

– Gyerekként rengeteget jártam be az állomásra, hiszen apám folyton dolgozott, szinte csak így tudtam a közelében lenni. Számomra mindennapos volt, hogy veszélynek van kitéve, mégsem féltettem. Egy nagyon karakán, bátor ember volt, aki gyakran füstösen, megperzselődött ruhában ért haza. 

A gyermekeimben ez talán megfordult kissé, a hivatásomból adódó proaktivitásom miatt szerintük sokszor túlzásba esek, és „túlaggódok” mindent. „Ó, apa, te mindig rémeket látsz!” Mégis mit tehetnék? Azért kapom a fizetésemet, hogy minden helyzetben megtaláljam a felmerülő veszélyforrásokat – mesélte.

Kitartó segítségnyújtás

Szabó János a munkából adódóak mellett magánéletében is szembesült nehéz helyzetekkel. Feleségét 1996-ban, méhnyakrákkal való többévnyi küzdelem után veszítette el. 

– Ott maradtam a két kisgyermekünkkel. Megszűnt az állásom Hajdúszoboszlón, és belebuktam a lakás törlesztőrészleteibe. Gyakorlatilag pár hét alatt elveszítettem a fél életemet. Összeomlott minden. 

A családom azonban segített rajtunk, visszaköltöztünk Nagymacsra a szüleimhez, a munka mellett gazdálkodtam, gyermeket neveltem, és apránként talpra álltunk. Azóta már unokáim is vannak, rátaláltam a vallásra, a helyére kerültek a dolgok. Azt hiszem, hogy a gyermekeim is büszkék rám. A tűzoltók pedig a második családommá, otthonommá váltak. El sem tudnám képzelni, hogy más szakmában tevékenykedjek.

A főtörzszászlós a kitüntetésről is szót ejtett. – Úgy fogom fel, mintegy elismerését az életművemnek. A tűzoltói szakmában fizikailag kimutatható, hány embert, mekkora vagyont mentenek meg. A preventív oldalon azonban senki sem tudja, mennyi be nem következett katasztrófát előzünk meg nap mint nap. Megtiszteltetés, és külön remek visszaigazolás a vezetőimtől, hogy felterjesztettek a díjra. 61 évesen – egyúttal 61-szeres véradóként – is azt vallom, ahol tudunk, segítsünk másokon! 

Péter Szabolcs