Környezetvédelem

2022.03.23. 21:25

A Föld óráján fáklyák gyúltak a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága is csatlakozott a Természetvédelmi Világalap (WWF) által kezdeményezett, A Föld órája elnevezésű akcióhoz. A DEHÖK által szervezett figyelemfelhívó eseményen a hallgatók esküt tettek arra, hogy elkötelezetten védik a környezetüket.

Forrás: Czinege Melinda

A WWF 2007-ben indította el klímavédelmi kezdeményezését, mely rövid időn belül világméretű önkéntes mozgalommá vált. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága március 23-án - szakítva a hagyományokkal - a DE Böszörményi úti Campusának főzőhelyén tartotta meg a Föld Órája eseményt, melyen a résztvevő egyetemisták esküvel kötelezték el magukat a klímavédelem mellett, számolt be a hirek.unideb.hu.
 

A hallgatói rendezvényen kikapcsolták a Böszörményi úti Campus fényeit, így csatlakozott a DEHÖK a nemzetközi kezdeményezéshez. 

Szilágyi Péter, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának elnöke kiemelte: fontos, hogy az ehhez hasonló eseményekkel hatást gyakoroljanak a Debreceni Egyetem hallgatóira, akik karrierjük során is nagy hangsúlyt fektethetnek a környezetvédelemre, és egy egész vállalat szemléletmódját befolyásolhatják a hozzáállásukkal.

Gaja Dorottya, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke az energiahasználattal kapcsolatban az egyéni felelősségvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet.
 
Az esemény végén a Hortobágy Néptáncegyüttes és a háromtagú Parandas Zenekar szórakoztatta a hallgatókat.

Kovács Gabriella, a DEHDK Sajtóiroda irodavezetőjének tájékoztatása szerint az estet hangolódás és nyitóbeszéd vezette fel, majd a világítás lekapcsolását követően mécses-és fáklyagyújtás, valamint „Föld órája eskütétel” következett. Az áramszolgáltatás visszakapcsolása után a Hortobágyi Néptáncegyüttes táncháza is szórakoztatta a megjelenteket.

 

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában