Lemezbörzén jártunk

2022.02.19. 18:23

Ereklyék és ritkaságok egy olyan korszakból, amikor a zene megfogható volt

Szombaton rendezték meg az év első Lemezbörzéjét a Faraktár utcai VOKE Egyetértés Művelődési Központban.

Forrás: Czinege Melinda

A tizenhetedik alkalommal megszervezett eseményen gyűjtők, zenekedvelők cserélhetnek lemezeket és tapasztalatokat. A bakelitlemezeken kívül minden megtalálható volt, ami zenével kapcsolatos: CD-k, magnókazetták, újságok, korai kiadványok. Ugyan zajlik az adás-vétel, mégis, sokkal inkább egy klubjellegű találkozóhely ez, ahová Budapestről, Szegedről, Kecskemétről is érkeznek zenefanatikusok.

 

Az 1992-es évben leállították a bakelitlemezek tömeggyártását egy időre, azonban a hanghordozó korongok korántsem nevezhetőek egy letűnt kor emlékének.

 

– Megfigyelhető, hogy az utóbbi időkben, főleg a digitális, úgynevezett 180-200 grammos lemezek megjelenésével újra fellendült a kereslet a régi, analóg példányok iránt. Az újabb kiadványokat – mint például a Red Hot Chili Peppers új albumát – értelemszerűen már csak digitális korongon adják ki. A hagyományosan préselt lemezeknek azonban a minősége és a hangzása is jobb, a gyűjtők főleg ezeket keresik – mondta a Naplónak Elek László.

 

Nem csak a hatvan éveseké

 

A Lemezbörze főszervezője szerint főleg az idősebb korosztály körében éli reneszánszát a bakelit, de meglepő módon a fiatalok is gyakran keresik a régi ritkaságokat.

 

– Vannak örökzöld darabok. A rockban a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a Uriah Heep, a Deep Purple, a Rolling Stones, a The Beatles, amit a fiatalok is keresnek. De előfordult olyan is, hogy egy 18 éves hölgy megkérdezte a börzén, hogy van-e Small Faces-lemezem – emlékezett vissza Elek László.

Elek László
Forrás: Czinege Melinda

A határ a csillagos ég

 

A bakeliteknek a keresettsége mellett az is növeli az értékét, hogy egyre kevesebb régi példány van a piacon: sok gyűjteményekben landol, vagy egyszerűen megsérül. Az árakat gyakran nem a ritkasága vagy az előadó ismertsége szabja meg. Láttunk Elvis vagy Rick Astley korongot ezer forintos áron, ahogy Bonanza Banzai- vagy Ossian-lemezt több tízezerre beárazva.

 

– Furcsamód Magyarországon sem az aláírt példányoknak, sem a rádió lemezlovasoknak készült promóciós kiadványoknak nincs akkora értékük, mint nyugaton vagy a tengerentúlon, ahol súlyos összegeket kérnek egy dedikált lemezért – mondta Elek László. A gyűjtő elmesélte, tagja egy európai közösségnek, akik aukciókat is szerveznek. Elmondása szerint előfordult, hogy egy 1960-as évekbeli The Beach Boys-lemez – amit sokan nem is tartanának értékesnek – nyitóára egymillió forint felett volt. Egy argentin kiadású LGT-ért pedig százezer forintokat is elkérnek. A régi progresszív rock-lemezeket – amelyekből keveset adtak ki – több tízezer forint alatt pedig be sem lehet szerezni.

 

HL

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában