Évforduló

2021.12.10. 17:45

Húszéves a debreceni reumatológia

Az oktatás, a kutatás és a gyógyítás hármasságáról szólt a tanszék 20 éves évfordulója alkalmából tartott konferencián.

Forrás: Debreceni Egyetem

Megalakulásának húszéves évfordulójának alkalmából tartott a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (DEÁOK) Belgyógyászati Intézetének Reumatológiai Tanszéke online ünnepi, tudományos konferenciát pénteken délután.

 

Szekanecz Zoltán köszöntő beszédében elmondta, több tanszék százéves évfordulójához viszonyítva a reumatológia viszonylag fiatal, 20 éves fennállása nem az egyetlen ok az ünneplésre: 

 

– A mai esemény kettős ünneplésre ad okot, hiszen december elsején megalakult a Reumatológiai Klinika. Természetesen továbbra is együtt dolgozik a tanszékkel, ám mostantól önállóan is működni fog – mondta a tanszékvezető.

 

– Száz évvel ezelőtt is voltak reumatológiai betegek, és a tanszék hatékony tevékenysége ellenére sajnos mindig is lesznek – mondta dr. Mátyus László. A DEÁOK dékánja kiemelte Szekanecz Zoltán munkáját. Elmondta, a tanszékvezető mind publikálások számában, mind hivatalos kutatási mutatója alapján kiemelkedő eredményeket ért el. A dékán úgy fogalmazott, megnyugtató az orvosi kar számára, hogy több PhD fokozattal rendelkező munkatárssal büszkélkedhet a reumatológia. Úgy véli, ezzel a tanszék olyan entitássá fejlődik, ami egyértelműen a magyar reumatológia zászlóshajójává teszi.

 

Dr. Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke felidézte az év egyik legfontosabb eseményét: a Klinikai Központ január elsejével egybeolvadt a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházzal, több mint hatezer dolgozót egyesítve. Ezzel Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi intézményévé vált.

 

– Ennek a gyógyító központnak a vezetőjeként felmértem, melyek azok a területek, amelyek rövid távú fejlesztést igényelnek. A reumatológia mind klinikai, mind tudományos területen magas színvonalat képvisel. Ezért döntött úgy a Klinikai Központ vezetősége, hogy ezt a teljesítményt méltányolja – mondta az elnök. Hozzátéve, nem titkolt célja, hogy a jövőben további átcsoportosításokkal tovább erősítse a reumatológiát.

 

Szekanecz Zoltán a jubileum alkalmából felidézte a reumatológia útját az alapítástól a gazdasági önállóságig. Hozzátette, a szakmaiság mellett fontosnak tartja, hogy a reumatológia egy jó hangulatú intézmény legyen. Mint mondta, ez 2020-ban csúcsosodott ki, amikor a tanszék megkapta a Családbarát Kórházi Osztály címet.

 

HL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában