fontos információk!

2021.11.16. 11:31

Debrecenben kötelezővé teszik a maszkhasználatot a városi közintézményekben

A debreceni önkormányzat keddtől minden intézményében bevezette a szükséges óvintézkedéseket.

Fotó: illusztrácó / Shutterstock

A járványhelyzet baljós mutatói miatt ezentúl újra kötelező a védőmaszk használata mindazoknak, akik az önkormányzat fenntartásában működő intézményekbe kívánnak belépni. Az intézkedést kedd délelőtt jelentette be a Városházán Szekeres Antal jegyző. Elmondta, hogy a szigorítás a polgármesteri hivatalt is érinti, az intézmény zárt terébe keddtől csak testhőmérséklet-mérés után, valamint orrot és szájat eltakaró maszk használatával lehet.

A szigorítás nem vonatkozik a tizenkét év alatti gyerekekre, valamint azokra, akik értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élnek.

A Napló több városi fenntartású intézmény vezetőjét is megkérdezte, hogy az intézkedést miként tervezik bevezetni.

Színházba igen, koncertre nem kell

Megkönnyebbülés volt levenni, most felelősségteljes mozdulat újra fülre akasztani az arcmaszkot, akár színházba, könyvtárba vagy hivatali ügyintézésre indulunk keddtől Debrecenben. A Csokonai Színház a napokban több bemutatóval is várja a közönséget, a kedd esti Finálé című darabra például már csak a maszkkal érkezők léphetnek be a Lovardába.

A teátrum az új szabályzásról közösségi oldalán és honlapján tájékoztatott.

– Nézőink szerencsére mindenben együttműködnek, ezért reményeink szerint semmilyen fennakadást nem fog okozni a maszkhasználat a Finálé című előadásunk kedd esti bemutatóján sem.

„Eddig is mindent megtettünk annak érdekében, hogy közönségünk a lehető leginkább biztonságban érezze magát az előadásainkon, ennek érdekében speciális légsterilizáló berendezéseket is vásároltunk.”

– Az a nagyon inspiráló tapasztalatunk van, hogy a nézők minden nehézség ellenére is kitartanak a Csokonai Színház mellett, amiért végtelenül hálásak vagyunk nekik – nyilatkozta a Naplónak Gemza Péter színházigazgató.

Megkerestük a Kodály Filharmónia Debrecen sajtóirodáját is. Közölték, hogy mivel az új szabályozás az intézmény munkatársaira vonatkozik, a közönségük számára egyelőre nem teszik kötelezővé a védőeszköz használatát, a próbatermekben és az irodákban dolgozó kollégáiknál viszont a munkavégzés feltétele a használatuk. Tudatták azt is, hogy:

a hangversenyekre eddig is javarészt olyan zenekedvelők érkeztek, akik felelősségteljes gondolkodásuk miatt húztak maszkot, így továbbra is csak javasolják annak használatát.

A Méliusz Könyvtár igazgatója, Kovács Béla Lóránt arról tájékoztatott, hogy az olvasók számára is kötelező maszkhasználat a könyvtárban túlmutat puszta járványügyi intézkedésen.

„A szabályozással a Könyvtár olvasóközönsége azt is megtapasztalhatja, hogy intézményünk foglalkozik az egészségükkel, a könyvtári dolgozóknak pedig egyaránt fontos a fiatal és az idős korosztály védelme.”

Az intézményvezető kiemelte: arra kérik a látogatókat, hogy csak tünetmentesen térjenek be szolgáltatóhelyekre, és tartsák meg a szükséges távolságot egymástól.

– Már vannak lehetőségek a találkozásmentes kölcsönzésre, a könyvkölcsönző automatáink használatát ajánljuk olvasóinknak. A Méliusz Könyvtárba be lehet iratkozni online, valamint az Qulto eCard alkalmazással is. Az applikáción keresztül az is elintézhető, hogy a kért dokumentumokat a könyvkölcsönző automatába tegyék, így azok a nap bármely szakában átvehetők – mondta.

Több debreceni intézmény közölte, hogy a lakosságot érintő óvintézkedésekről néhány nap múlva tájékoztatnak.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában