fotókkal

2021.10.02. 16:42

Volt mit ünnepelni Körösszakálban, új utat és egy KRESZ-parkot is átadtak

A falu gyarapodását jelentő átadásokkal gazdagított nemzetiségi napot tartottak szombaton.

Fotó: Kovács Péter-archív

– Ebbe a faluba akár hetente lehetne jönni átadásra, hiszen egy dinamikusan fejlődő kis településről van szó. Nemrégiben adtuk át a falun átvezető felújított két utat, most pedig ugyancsak egy utat, illetve egy óvodai KRESZ-pályát avatunk, és nemrégiben érkezett meg egy munkagép is a településre – mondta Vitányi István országgyűlési képviselő az ünnepélyes pillanatokat megelőzően. Hozzátette, hogy az átadásokhoz szervezett közösségi esemény is nagyon fontos, hiszen az emberek a pandémia miatt életbe lépett korlátozások után várták már az együttlétet. A politikus felelevenítette a közelmúlt településfejlesztési beruházásai közül a felújított vendégházakat, amelyek igen jó kihasználtsággal működnek.

– Körösszakálban a többséget alkotó magyarok mellett a helyi román és roma kisebbség él, velük ünnepelnek a testvértelepülésről, Homoródalmásról érkezett székelyek. Ezen a napon a kényelmes, gond nélküli együttélés jelenik meg, ami leginkább a disznótoros hagyományokat felelevenítő gasztronómián alapul – fogalmazta meg a nap jelentőségét Pálfi Tamás polgármester, aki részletezte a falufejlesztéseket is. – A Belügyminisztérium támogatásával közel 600 méter utat aszfaltoztunk újra, több kis hidat is építettünk, és ezeket az átkelőket napelemmel üzemelő lámpákkal világítjuk meg. A Magyar falu program támogatásával két fejlesztésünk valósult meg. Az egyik az óvoda udvarán egy KRESZ-pálya, és hozzá kerékpárokat tudtunk beszerezni, valamint egy közterületet karbantartó gépet szerezhettünk be. Vannak folyamatban lévő beruházásaink, például jelenleg a belvízelvezetés javítása folyik. Tervezzük a ravatalozó felújítását is.

Kemencében a hurka

Az avatások után a forgatagba érve a gyermekeket bohóccsapat szórakoztatta, a kicsik legnagyobb örömére működésbe hozták a cukorágyút is. A főszerep azonban a főzésé, sütésé volt, hiszen a gasztronómiai verseny résztvevőinek disznótoros finomságokkal kellett szolgálni a zsűri asztalára. Az egyik főzőcsapat Berekböszörményből érkezett. – A főzéshez sertéshúst kaptunk, amit megdaráltunk, és kolbászt készítettünk belőle. Ugyanúgy a hurkát. Ezeket kemencében sütöttük meg. A kapott tarja pedig a tárcsán készült el. A versenybe egy füstölt csülkös, körmös pacallal neveztünk – sorolta Baloghné Kósa Andrea.

Fotó: Kovács Péter-archív

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában