Fotókkal

2021.10.26. 13:11

Négy megújult játszóteret már használhatnak a gyerekek

Az újkerti városrészben egyebek mellett öt játszótér és kilenc sportpálya újul meg a Zöld Város Program keretében.

Fotó: Czinege Melinda

A mintegy 900 millió forintos beruházás véghatárideje ugyan jövő év januárja, de ötből négy játszótér felújítása mára elkészült. Kósa Lajos országgyűlési képviselő részátadóként aposztrofálta a keddi sajtóeseményt, amelyen elmondta, hogy a Doberdó és a Görgey utca által határolt tömbbelső már önmagában impozáns, hiszen a terület olyan, mint egy kis erdősült terület, amely az elkészült beruházásoknak köszönhetően tovább szépülhetett. A képviselő örömét fejezte ki, hogy az őszi szünetre a tervezett öt játszótérből négy már elkészülhetett, amiket az újkertiek birtokba is vettek.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő | Fotó: Czinege Melinda

A képviselő szavaira reagálva Papp László polgármester megjegyezte, hogy miután a négy játszótér esetében a múlt héten megérkeztek azok a tanúsíványok és engedélyek, amelyek szükségesek a játszótér biztonságos birtokba vételéhez, gyakorlatilag eldőlt, hogy az átadással nem várják meg a beruházás véghatáridejét.

Papp László, Debrecen polgármestere | Fotó: Czinege Melinda

- Az újkerti fejlesztés a legnagyobb eleme a Zöld Város Programnak, amely 118 ezer négyzetmétert érint, magába foglalva 5 játszótér és 9 sportpálya felújítását, valamint a járdák korszerűsítését – jegyezte meg Papp László hozzátéve, hogy a közbiztonságot szem előtt tartva 14 kamerát is telepítenek az említett területen. A város vezetője emlékeztetett, hogy a kivitelező jó minőségben végezte el az eddigi munkákat, a zöldfelület megújítása azonban még folyamatban van, ez a következő hetekben megvalósul. A projekt legattraktívabb eleme, az újkerti „szánkódomb” is gőzerővel készül, ott 10 játszóeszközt, 3 egyedi csúszdát és egy erődítményt alakítanak ki a szakemberek, mindez a januári véghatáridőre elkészülhet. – Az Újkert esetében a Zöld Város Program egy új arculati megújulást ad, amely korszakos jelentőségű beruházás a lakótelep életében – mondta el Papp László, aki arról is biztosított, hogy a 2021-27-es uniós fejlesztési ciklushoz kapcsolódó TOP Plusz projektalapból tovább folytatják a játszóeszközök, valamint a zöldfelület fejlesztését a lakótelepeken.

Bordásné Gyuris Katalin településrészi képviselő a sajtótájékoztató környezetében lévő fejlesztéseket részletezte, elmondva, hogy a Doberdó utca és a Görgey utca által határolt tömbbelsőben található 56 millió, a Görgey utcai Óvodánál lévő játszótér 20 millió forintból készült el.

Bordásné Gyuris Katalin településrészi képviselő | Fotó: Czinege Melinda

A képviselő kiemelte, hogy az előbbi esetében gumiborítást kapott a játszótér, itt egy drótkötélpálya és új játékelemek kerültek ki, valamint kerítéssel vették körbe a területet. Az óvodánál négy új eszközt telepítettek; a régieket felújították, ide játszóhomokot terítettek le, s megszépült a kerítés. Mindezeken túl a kutyafuttatót szintén homokkal töltöttek fel, de új fitneszeszközöket is kihelyeztek, továbbá felújították a kosárpalánkot is az Újkertben.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában