Szakmai kiállítás

2021.10.14. 11:53

Külföldi ösztöndíjakról is tájékozódhattak a debreceni hallgatók

Egy év kihagyás után újra megtartották a Külügyi Börzét a Debreceni Egyetem főépületében.

Forrás: Bekecs Sándor

Az immár 23. alkalommal megrendezett szakmai kiállításon az egyetem hallgatói tájékozódhattak a határon túli tanulmányi lehetőségekről, ösztöndíjakról, részképzésekről és munkalehetőségekről a külföldi partnerek és a közvetítő szervezetek standjainál október 14-én.

– Jó esélyt ad arra ez a rendezvény, hogy aki komolyan gondolja, az külföldi ösztöndíjra adhat be pályázatot, gyakorlaton, részképzésen vehet részt – hangsúlyozta az esemény megnyitóján Bartha Elek rektorhelyettes. – Az pedig köztudott, hogy a későbbi karrier szempontjából mennyi előnnyel jár: javul a kommunikáció, nyelvismeret, nemzetközi tapasztalat – tette hozzá a szakember.

A szervezők nevében Jánosy Orsolya, az egyetem nemzetközi irodájának irodavezetője elmondta: az új Erasmus program, amit most hirdetnek, a hallgatók minél szélesebb köre számára biztosít támogatást, így olyanoknak is lehetőséget nyújt, akik eddig nem tudtak ezekkel élni. Emellett a program fontos része a környezettudatos és digitalizált megoldások alkalmazása.

– A börze jó alkalmat ad arra is, hogy egyéb kiállítóktól tájékozódjanak a hallgatók a külföldi szakmai gyakorlatok kapcsán – tette hozzá.

Az irodavezető felidézte, a koronavírus-járvány komoly kihívás elé állította a program koordinátorait, hiszen több diák Olaszországból való hazautazásáról is gondoskodniuk kellett még 2020. elején.

– Összeültünk a Tempus Közalapítvánnyal és több felsőoktatási intézménnyel, hogy mi legyen az az üzenet, amit közvetíthetünk a hallgatók számára ilyen helyzetben. Azt az üzenetet gondoltuk a legfontosabbnak, hogy tudniuk kell, az Erasmus program bármilyen élethelyzetben egy biztonsági hálót nyújt. Senkit nem hagyunk ott, mindenkit hazahozunk, ha olyan helyzetbe kerül, és igyekeztünk ennek szellemében eljárnia Campus Mundi programban is – hangsúlyozta Jánosy Orsolya.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Külügyi Bizottsága számos alkalmat teremt arra, hogy a mobilitási lehetőségekről tájékoztassa az egyetem hallgatóit. Az Erasmus Student Network nemzetközi szervezet részeként összetett feladataik vannak, melyek magában foglalják azon programokat is, melyeket az egyetem külföldi hallgatói számára szerveznek.

BS

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában