új épület

2021.10.15. 21:55

Korszerű, harmonikus környezetet vehetnek birtokba a földesi gyerekek

Az új óvoda és bölcsőde átadását a jövő héten tervezik – a járvány miatt többször elhalasztották.

Fotó: Napló-archív

Az óvoda fejlesztésére mintegy 300 millió forint TOP-os pályázati forrást nyert az önkormányzat, ez a legnagyobb beruházása volt a településnek az elmúlt időszakban. Az elnyert forráshoz az építőanyagárak emelkedése miatt további 45 millió forint támogatást kaptak a kormányzattól. Ezt az összeget az önkormányzat a saját költségvetéséből még több mint 40 millió forinttal egészítette ki.

A beruházásnak köszönhetően a meglévő épületet felújították, mellette pedig egy teljesen újat is építettek. A régi épületrész munkálatai között egyebek mellett festés, energetikai korszerűsítés, nyílászárócsere és akadálymentesítés szerepelt. Emellett konyha és parkoló épült, továbbá eszközöket vásárolt az önkormányzat. Az új épületben 12 férőhelyes bölcsődei csoportszobát is kialakítottak, emellett többek között vizesblokkokat, öltözőket, tornaszobát és hozzá tartozó szertárat hoztak létre. Az épületet már használják a kicsik.

Jeneiné dr. Egri Izabella, a település polgármestere elmondta, régen ugyan működött bölcsőde a településen, de azt az 1990-es években megszüntették. Most 2021 nyarától ismét fogadják a legkisebbeket. Hozzátette, az önkormányzat célkitűzése, hogy minden intézményét korszerűsítse, a fejlesztésekre nagy hangsúlyt fektettek.

Elmondta továbbá, hogy az óvoda udvarán a Magyar falu program támogatásával épült új játszótér, az eszközbeszerzésre ötmillió forint keret állt rendelkezésre. Az intézmény kerítésének egy része színes ceruzákat ábrázol, ezt pedig a helyi önkéntes fiatalok festették le.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában