alapítványi támogatás

2021.10.14. 19:12

A cél és a feladat is közös: hatékonyan segíteni a járvány okozta tragédiák által érintett gyermekeket

Több, mint hatszáz család, így közel ezer gyermek került kapcsolatba a Regőczi István Alapítvánnyal.

Fotó: Kiss Annamarie

Közöttük eddig 140 millió forintot, gyermekenként átlagosan 200 ezer forintos gyorssegélyt osztottak szét, nagyságrendileg 800 gyermeket értek el mostanra. További mintegy 100 gyermek vár még a kuratórium döntésére. Hosszútávon, felmérve a családok anyagi helyzetét havi – szükség esetén rendszeres – támogatást nyújtanának.

– Azon dolgozunk, hogy minél hasznosabban és hatékonyabban tudjunk a családoknak segíteni – ezt mondta Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke a Debrecenben tett, csütörtöki látogatásán. Hozzátette, hogy nagyon sokrétű az a fájdalom, a tragédia és a következmény, amivel találkozik, mint mondta, ahány család, annyiféle probléma. Az alapítvány támogatja a 0-18 éves gyermekeket, illetve azon túl mindazokat, akik tanulmányokat folytatnak.

Herczegh Anita | Fotó: Kiss Annamarie

A Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonában tartott találkozó az úgynevezett országjáró körútjának a második állomása volt. Az alapítvány munkatársai a tervek szerint mind a hét országos régióban látogatást tesznek az ősz folyamán. A köztársasági elnök felesége ezen alkalmakkor olyan személyekkel és családokkal találkozik, akik a koronavírus-járvány okozta tragédia miatt kapcsolatba kerültek az alapítvánnyal.

– Ezek az alkalmak arra jók, hogy mindenki elmondja az általa észlelt nehézségeket, problémákat, és hogy megoldást találjunk ezekre – osztotta meg a kuratóriumi elnök.

Legnemesebb összefogás

A segítségnyújtásban a legkézenfekvőbb támogatás azoknak a szociális területen dolgozó család- és gyermekjóléti szolgálatoknak a segítségnyújtó keze, akik kapcsolatban vannak a családokkal – erre Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár figyelmeztetett.

Fülöp Attila | Fotó: Kiss Annamarie

Mint mondta, éppen ezért az önkormányzatok támogató szolgálatai mindennapos, operatív kapcsolat fenntartására törekszenek az alapítvánnyal – amely szavai szerint a civil és a nemzeti összefogás legnemesebb részét testesíti meg.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Karitatív Tanács tagszervezeteinek segítségére emlékeztetett. Elmondta, hogy az alapítványhoz a pénzbeli felajánlások mellett jó szándékú személyek és cégek tárgyi és egyéb adománya is érkezik, ezeknek az eljuttatásában működnek közre.

Soltész Miklós | Fotó: Kiss Annamarie

A Magyar Államkincstár már a kezdetektől bekapcsolódott a Regőczi Alapítvány munkájába. A megfelelő adatkezelési és adatvédelmi felhatalmazás alapján, a nyilvántartásukban szereplő adatok szerint, az alapítványi feltételek mellett méri fel, hogy ki, milyen ellátásra jogosult.

Labancz Attila | Fotó: Kiss Annamarie

– Azt gondolom, hogy munkatársaimmal igyekeztünk minden olyan fontos információt visszacsatolni az alapítványnak, ami hosszú távú és stabil döntést is meg tudott alapozni – osztotta meg Labancz Attila, a Magyar Államkincstár lakossági szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese. Hozzátette, az Államkincstár ezen kívül abban is támogatta az Alapítványt, hogy működtette azokat a szakrendszereket, amelyek segítették az érintettek mihamarabbi ellátását.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában