2021.08.08. 17:37
Ez az időszak nehéz volt
Hazánkban évente csaknem 230 új gyermekkori rosszindulatú megbetegedést regisztrálnak.
20201204 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Több millió forint értékű adományokat adtak a Debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára.
Forrás: Napló-archív
Fotó: KISS ANNAMARIE
A koronavírus-járvány a Leukémiás Gyermekekért Alapítványra, valamint a kezelés alatt álló betegek életére is rányomta a bélyegét.
– A gyerekeket sokként éri a daganatos betegség diagnózisa, és emellett meg kellett küzdeniük a járvány miatti félelemmel is. A betegek és szüleik fogadására rendszert dolgoztak ki az Emmi és a Debreceni Egyetem Klinikai Központ útmutatása alapján, valamint a Kórházihigiénés Osztály támogatásával a Gyermekgyógyászati Intézet és a Gyermekhematológiai Osztály dolgozói.
„Ennek alapján a gyermekek fogadására úgynevezett szürke zónát hoztunk létre, és csak az eredményeket tudva kerülhettek be a kórtermekbe.”
Ezt a nagy körültekintést igénylő szervezőmunkát támogatta minden lehetséges módon, így az egyéni protektív eszközök, fertőtlenítőszerek beszerzésével és rendelkezésre bocsátásával az alapítvány. A gyermekeknek szánt programjaink teljesen megszűntek, mert nem fogadtunk látogatókat. Nehéz volt az elmúlt időszak – mondta el lapunknak Hetey Attiláné, az alapítvány kuratóriumi tagja.
Kifejtette: hazánkban évente csaknem 230 új gyermekkori rosszindulatú megbetegedést regisztrálnak; az idén különösen sok kicsi gyermeket is kezelésbe vett a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézetében működő Gyermek Hematológiai-Onkológiai Tanszék. – Az idén különösen sok 1–3 éves gyerek érkezik, ami újabb feladatok elé állítja az alapítványt. A már meglévő foglalkozásokat át kell szerveznünk. Korábban többször tartottak szakemberek a betegeinknek kézműves-foglalkozást, de ezt ilyen csöppségekkel nem tudjuk kivitelezni. Többük még most kezd el tipegni és járni, éppen ezért jelenleg is járást segítő eszközök, valamint játékok beszerzésén dolgozunk – részletezte.
Kiemelte: amíg a múlt század közepén a gyermekeket érintő rosszindulatú daganatos megbetegedések kivétel nélkül halálos kimenetelűek voltak, addig napjainkban az új protokollok kidolgozásának és a kemoterápiás szerek fejlődésének köszönhetően a gyógyulási ráta ugrásszerűen megnőtt. Hozzátette: még a csaknem 80 százalékos ötéves túlélési arány ellenére is a gyerekhalandósági okok között a második helyen szerepelnek.
BBI