Hajdanvolt pihenőhelyünk: egy gyógyfürdő tündöklése és bukása

Láthatjuk: egyáltalán nem új keletű luxus a strandolás. Debrecentől délre, a 47-es úttól nem messze, a Szepes vasúti megálló közvetlen közelében ma szikes mélyedések jelzik egy egykori fürdő helyét.

Debrecen új fürdőt kap

Telegdi Kovács László, a jeles debreceni közszereplő számos vállalkozása mellett a Szent Anna utcán ülőfürdőt is alapított. A sikeren felbuzdulva szepesi tanyabirtokán 1876-ban 16 ezer forint befektetéssel a nevét viselő sziksós vizű „gyógy­erejű terjedelmes gyógyfürdőt” kezdett építtetni, mely két év múlva készült el. A megnyitóról a helyi sajtó részletesen beszámolt:

„városunk egy nagy jelentőségű gyógy- és mulató intézettel gazdagodott … a fürdés, mulatás, étkezés, zene és tánc estig tartott és a látogatók teljes elismeréssel nyilatkoztak ezen új fürdőtelep berendezéséről.”

A fürdőzők számára „csinos és lakájos” szobák, valamint vendéglő is rendelkezésre állt. Utóbbi mögött egy magaslat is állt, ahonnan körültekintve „változatos hullámzású dombjaival, tekervényes völgy és folyam mélyedéseivel elbájoló szép kilátás” nyílt egyfelől Debrecenre, másfelől a közel fekvő Mikepércs, Bodóháza, Sáránd helységekre. Tartós ott lakást is lehetett lekötni, ez esetben a fürdőjegyekből a vendégek „árleengedést” kaptak.

Már a nyitásakor saját kocsiszolgálat állt az érdeklődők rendelkezésére. A naponta délután kettőkor a városból indított és este nyolckor visszainduló kocsikra a menetjegyeket a Telegdi testvérének fűszerkereskedésében lehetett megváltani 40 krajcárért. Később vasárnap, kedden és csütörtökön indult omnibusz Debrecenből. A fürdőhöz vezető földút nagy esőzések miatt járhatatlanná lett, emiatt többször a szezon­nyitást is el kellett halasztani. A tulajdonos ezért a sajtó útján hívta fel a figyelmet arra, hogy a fürdő a Mikepércsre vezető köves­úton, a „malmoknál jobbra vezető utcán” könnyen megközelíthető.

A problémára a vasút jelentette a megoldást, ekkor kezdték el ugyanis lefektetni a debrecen–nagylétai-vértesi vasútvonalat. A magánvállalkozásban épülő pályán a tulajdonos, báró Csekonics Ede „Szepes-Sóstó” néven megállóhelyet is kijelölt – vélhetően Telegdi lobbijának köszönhetően – a fürdővendégek számára, amit két évvel később már Szepes-Telegdi sósfürdővé kereszteltek át. Sőt, 1897-től fürdőszezonban vasárnaponként és ünnepnapokon a visszautazás megkönnyítésére esti járatot, „fürdővonatot” is indított a vasúttársaság.

Országszerte reklámozták

A tulajdonos figyelt a megfelelő népszerűsítésre is. Szakemberek által írt cikkek, valamint reklámok révén az országos sajtóban is terjedt a fürdő híre, sőt, a Pallas Nagylexikonában saját szócikket kapott. A Pesti Hírlapban 1890-ben mint „meglepőleg gyorsan gyógyító debreceni sziksósfürdőt” hirdették. A fürdőzés mellett gyakran rendeztek táncmulatságokat, melyekhez zenekar húzta a talpalávalót. Debrecenhez való közelsége miatt a terjedőben lévő kerékpározás szerelmeseinek is kedvelt célja lett a fürdő, ahol a tulajdonos sétányokkal tarkított akácerdőt is telepíttetett. A Debreceni Munkás Testedző Egyesület 1911. augusztus 20-án „népünnepéllyel” egybekötött házi birkózóversenyt rendezett, ahol „szépszámú és lelkes közönség” gyűlt össze.

A fürdőt 1890-ben a betegeskedő Telegdi Kovács László eladta egy debreceni orvosnak. Annak ellenére, hogy a fürdőtelepet 1903-ban „jelentékenységénél fogva” az országos községi törzskönyvbe is felvették, lassú hanyatlás kezdődött. A Debrecen–Nagyváradi Értesítő felhívásban sürgette az új tulajdonost beruházások, fejlesztések megkezdésére. Az első világháború utáni tulajdonosváltást követően azonban nemhogy beruháztak volna, hanem elbontották az épületeket, s kivágták az erdőt.

A sokoldalú tulajdonos: Telegdi Kovács László

Kovács László Debrecenben született 1816-ban. A református kollégiumban tanult, majd Késmárkon jogot hallgatott (azért ott, hogy a német nyelvet elsajátítsa). Előbb a tiszántúli kerületi táblánál, majd Pesten a királyi táblánál volt jurátus, ügyvédi oklevele megszerzéséig. Később váltójogi vizsgát is tett. A Magyar Tudományos Akadémia 1846. évi pályázatán a polgári törvénykezési eljárásról írott munkájával száz aranyat nyert. Az 1848–1849. évi események alatt az Alföldi Hírlap alapító szerkesztője volt, de közben tevékenyen részt vett Bem erdélyi hadjáratában is. Az ügyvédi pályától 1854-ben eltiltották, ám ez nem gátolta meg az érvényesülésben. Másokkal társulva egyszerre 10-12 vállalkozással biztosította megélhetését, társaival többek között gabona- és olajmalmokat, likőr­gyárat és malomkőraktárat létesített. 1855 után bejárta Európát, 1867 után hírlapszerkesztéssel foglalkozott. Újraindította az Alföldi Hírlapot, s megalapította az Alföldi Lapot. Debrecen közgyűlése 1875-ben a színház „vagyoni és művészi” felügyeletét bízta rá. Szerteágazó hírlap­írói tevékenységet is folytatott: számos országos lapba írt útleírásokat, gazdasági, jogi cikkeket. A MÁV 1930-ban nevezte át a Szepes-Telegdi sósfürdő megállóhelyet Szepesre. Olyannyira nyomtalanul tűnt el a fürdő, hogy még évekig szerepelt a javasolt úti célok között a sajtóban. Benczúr Gyula egyetemi tanár még 1935-ben is a konyári sóstóval együtt említi fürdőzésről szóló cikkében.

Szálkai Tamás