Egy incidens margójára

2021.07.31. 13:44

Van az úgy, hogy az ingyenes utazásra jogosultnak át kell adnia a helyét

Kellemetlenül mégis az érzi magát, aki fizetett is érte?

2020.08.27.Győr Uszkai Tibor nemzetközi vezető jegyvizsgáló, kalauz. Fotó: Csapó Balázs (CSB) Kisalföld

Fotó: illusztráció / MW-archív

Díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók egészen a kormány által elrendelt veszélyhelyzet végéig.

De, mi a helyzet akkor, ha nemcsak menetjegyre, hanem helyjegyre is szükség van egy adott járaton?

Válthat ülőhelyet

A Hajdú-bihari Napló munkatársa egy igen kellemetlen incidensnek lehetett szem- és fültanúja nemrég. Helyjegyköteles járaton utazott, amikor egy édesanya, aki mellett tíz év körüli lánya ült, vitatkozni kezdett egy fiatal fiúval. Kiderült: a nő nem váltott jegyet, mert állítólag munkájából adódóan jogosult az ingyenes utazásra a veszélyhelyzet végéig. Helyjegyet sem vett magának, ellenben kiskorú gyermekének igen. Az édesanya természetesnek vette, hogy helyjegy nélkül is zavartalanul utazhat lánya mellett.

Néhány megállóig így is volt ez, de nemsokára megjelent a fiú, akinek épp a szóban forgó székre szólt a jegye. A fiú először nem akadékoskodott, keresett egy üres helyet. Ám amikor annak a helynek is felszállt az utasa, neki tovább kellett állnia. Megtette ezt, minden soron következő megállónál. Végül a sokadik kellemetlenség után úgy döntött, szeretne helyet foglalni ott, ahová a jegye szól, amiért fizetett. Az édesanya viszont nem volt hajlandó felállni, hivatkozva arra, a kislányának ide szól a jegye, ő pedig mellette marad. Végül a hoppon maradt fiú megállóról megállóra továbbvándorolt.

A helyszínen senki nem tett igazságot, így utánajártunk, mi lett volna a szabályszerű ebben a helyzetben. A MÁV sajtóosztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy a díjmentes utazás bármely viszonylatban, a másodosztályon vehető igénybe, a helyjegyköteles vonatok második kocsiosztályán pedig csak a szabadon maradt helyeket foglalhatják el az ingyenes utazásra jogosultak. – Ha érvényes helybiztosítással rendelkező utas érkezik az adott helyre, részére a helyjeggyel nem rendelkező utas köteles átadni az elfoglalt ülőhelyet. Ha az ingyen utazásra jogosult utas biztosítani kívánja a helyét, akkor ugyanolyan feltételek mellett válthat ülőhely-biztosítást, mint mindenki más – közölték.

BBI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában