Szenvedély és alázat ötvöződik Weisz Péter munkájában

Fanatizmus, hivatásszeretet, elhivatottság, szakmai alázat – ezek azok az alapvető értékek, melyek a magyar egészségügyi dolgozókat jellemzik, vallja Weisz Péter, aki a Semmelweis-nap alkalmából Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át Kásler Miklóstól, az EMMI miniszterétől. A magát „messzire szakadt debreceniként” emlegető főigazgatónak, aki jelenleg a gyöngyösi Bugát Pál Kórházat irányítja, fikarcnyi kételye sincs a hazai egészségügy színvonalában, sőt megrendíthetetlenül hiszi: a pandémia idején nemcsak megfeleltek az elvárásoknak, hanem ki is magaslottak mind közül.

– Az egészségügyi dolgozók összezártak, egy szívdobbanással mentek előre, sokszor családot háttérbe téve, saját biztonságukat kockáztatva, ki tudja honnan, de óriási energiákat mozgósítva tették a dolgukat. Egy világjárványnak kellett eljönni ahhoz, hogy a közvélemény felfigyeljen arra, milyen heroikus küzdelem folyik az egészségügyben. Nem lehetünk elég hálásak ezért a teljesítményért. Végtelenül büszkévé tesz, hogy a három Covid hullám idején a hazai egészségügy iszonyatosan bizonyított: nem voltak fennakadások, szervezettséggel és technikai ellátással, valamint szakmailag elkötelezett orvos és szakdolgozói gárdával rendelkezünk. Megélni és továbbfejlődni, ez az egyik legfontosabb. Meggyőződésem, hogy a magyar egészségügy a szakemberei révén megüti a nyugat-európai mértéket, sőt emberi kvalitásai meg is haladják azt – mondta a Naplónak. A díjra mutatva kifejtette, végtelen boldogsággal tölti el, hogy elismerték a munkáját, s külön öröm számára, hogy a gyöngyösi kórház több elismerést is megkapott. Úgy véli, egy vezetőnek nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor a kollektíváját elismerik. – Hiszek a munkatársaimban, a betegközpontú egészségügyben. A mi munkánk eredménye, ha gyógyultan távozik a beteg, ez mindennek az eleje és a vége – hangsúlyozta.

Weisz Pétert egyébiránt már gyermekként is vonzotta a közösség iránti vágy, a debreceni Hatvan utca végén nőtt fel egy igazi régi, 60-70 lakós bérházban. Kezdetben pénzügyi területen helyezkedett el, majd a 90-es évek végén a Kenézy Gyula-kórház gazdasági igazgatója lett. Habár szavaival élve, életében sokszor került válaszút elé, feleségének köszönhetően megtalálta igazi hivatását, s az egészségügy mellett tette le a voksát. – A mai napig hálás vagyok neki, hiszen mindig mindenben támogatott, nem volt olyan nehéz helyzet, amikor nem számíthattam rá. Amikor valami miatt „lent” vagyok, ő az, aki felhúz, és biztat – mondta, hozzátéve, köszönetet szeretne mondani minden munkatársának is, s azoknak, akik gondoltak rá, és felterjesztették személyét a Batthyány-Strattmann László-díjra. 2013 óta Gyöngyösön dolgozik, de szívében mindig debreceni marad, ha teheti, mindig hazajár a cívisvárosba. Szenvedélyes DVSC-drukker, szeret a Piac utcán a barátaival kávézni, és természetesen büszke a Debrecenben létrejövő vakcinagyárra is.

HBN