fotókkal

2021.07.30. 19:16

Nagyszerű programok, vidám hangulat a jubileumi Csillagponton

Eddig csaknem másfél ezer ember látogatta meg az eseményt.

Fotó: Molnár Péter

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót, melynek ismét Debrecen városa ad helyet. A keddtől szombatig tartó rendezvényen péntek estig megannyi színes program és remek hangulat várta a kilátogatókat.

Becsalogatni a fiatalokat

Az eseményen Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, a fesztivál nagyszerű lehetőség arra, hogy modern eszközökkel közelebb hozzák egymáshoz az egyházat, valamint az ifjúságot. – Amikor azt keressük, hogyan tudnánk megszólítani a fiatalokat, akkor a mai kor eszközeit kell ehhez felhasználnunk.

„A fesztivál egy évtizedek óta bevett eszköz erre, s bár a szórakozás biztosítása önmagában is elégséges lehet, a Csillagpont annyival ad többet megítélésem szerint, hogy e mellé értékekkel is szolgál.”

Egyfajta iránytűt kapunk, és tekintettel arra, hogy 14 és 35 éves kor közötti a látogatók nagy része, nagy a szórás: van, aki azonnal elkezdi használni azt, vagy talán csak később veszi elő. Utóbbi inkább a tizenévesekre jellemző – hangsúlyozta a helyettes államtitkár a fesztivál pénteki napján.

Szabadon létezni, megélni a hitünket

Az idei találkozó a Szabadon nevet viseli, mely Fürjes Zoltán helyettes államtitkár szerint különösen fontos. – Bele sem gondolunk abba, mennyire színes az a szó, hogy szabadság. Most, amikor éppen túl vagyunk egy járványhelyzeten, ugyanakkor lehet, hogy szembe kell nézni egy újabb hullámmal, látjuk azt, hogy a politikai, történelmi és erkölcsi vonzaton kívül van egy nagyon személyes jelentéstartalma is.

„Ami eddig természetesnek tűnt, most felértékelődött: az, hogy együtt tudunk-e lenni szeretteinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal. Tulajdonképpen mindannyiunk életében tanítás ez. A fesztivál pedig lehetőséget biztosít több ezer ember számára a találkozásra, eszmecserére”

– hangsúlyozta Fürjes Zoltán, hozzátéve, a pandémia miatt beszűkült sokak élete. Ugyanakkor az egyházak megtanulhatták azt is, hogy egy ilyen – fizikai távolságtartásra kötelező – időszakban hogyan lehet mégis elérni a híveket. – Az online tér lehetőséget biztosít erre. Úgy vélem, nem tudja pótolni a személyes jelenlétet, arra azonban jó lehet, hogy elérjünk olyan embereket, akik eddig nem jártak templomba valamilyen ellenérzés vagy előítélet miatt. Nem zárható ki, hogy online böngészés során beleakadnak egy olyan igehirdetésbe, amire először csak rákattintanak, majd végig is hallgatják, belekattintanak egy másikba, és ki tudja? Egyre érdeklődőbbé válva talán a templomba is elmennek.

Prikryl Edina, a rendezvény fő koordinátora elmondta, a találkozó első, 2003-as megrendezésekor pár száz látogatót számláltak, majd egy nagyjából 3 ezer fős rendezvénnyé nőtte ki magát a fesztivál. Kiemelte,

a pandémia miatt nem volt könnyű megrendezni az idei találkozót, ám így is elégedettek lehetnek, hiszen már csaknem 1500-an kilátogattak a szombatig tartó eseménysorozatokra.

Hozzátette, a Csillagpont egy Kárpát-medence szintű rendezvény, ahova a járvány előtt akár Amerikából is érkeztek fiatalok, sőt üldözött keresztényeket is fogadtak Keletről. Továbbá örömét fejezte ki, hogy az idei, debreceni fesztiválra több mint 400 határon túli látogató is eljutott.

A mindennapokhoz tartozik

„Méretében, támogatottságában és rendszerességében a Csillagpont az egyik legmeghatározóbb ilyen találkozó, és örülök, hogy – már harmadik alkalommal – ad Debrecen otthont ennek. Egy ilyen esemény rávilágít arra, hogy az emberek alakoskodás nélkül is megélhetik a keresztyén hitet”

– hangsúlyozta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, aki a szabadteret is méltatta. – Nem kell hozzá olyan intézményi háttér, mint egy iskola vagy egy templomhoz köthető gyülekezet. A természetben, szabadtéren, reggel–délben–este együtt lehet lenni, gondolatokat cserélni az étkezések, a sportolás, beszélgetések alkalmával. Az idelátogató fiatalok meg mernek szólalni, mernek imádkozni, el merik mondani kételyeiket, melyekre válaszokat kapnak. Itt meg lehet élni azt a közvetlen tartalmat, ami megmutatja, hogy a keresztyénség egy életforma, ami nemcsak a templomban, vasárnaponta tart, hanem a mindennapokban is – tette hozzá.

Balról: Fürjes Zoltán, Prikryl Edina és Fekete Károly | Fotók: Molnár Péter

A találkozón több mint 30 ifjúsági szervezet mutatkozott be, de könyvkiadók, kiadványszerkesztők, kézművesek, sőt a termelői piac is megtalálható. A programsátorban előadások hangzanak el (javarészt a szabadság fogalmát feldolgozó), és van színházterem is, ahol zenei programok, színházi előadások várják az érdeklődőket. A nagyszínpadon pedig többek között főelőadásokat, kiscsoportos beszélgetéseket, esti áhítatokat és koncerteket tartanak olyan nagy nevek részvételével, mint az Irie Maffia vagy a Kowalsky meg a Vega.

Üzenet az ifjúságnak

Az úgynevezett Lehetőségek Piacán sétálva – egy érdekes programot nyújtó sátorhoz lépve – Pozsony László szakember fogadta lapunkat. A Debreceni Kékkereszt Csoport szervezésében egy „részegszemüvegen” át mutatta meg a látogatóknak, milyen ittas állapotban hazasétálni, az egyensúlyvesztéstől az elszórt holmik összeszedéséig. A torzított képű szemüveg lencséjén át nemcsak a kijelölt út, de egy egyszerű kulcslyukba való betalálás is kihívást jelentett. A cél az alkoholprevenció népszerűsítése volt, mely eddig csaknem 350 fiatal érdeklődését keltette fel.

Fotó: Molnár Péter

Az MRE KIMM Drogterápiás Otthona szokatlan módon hívta fel a figyelmet a szerfüggőség megelőzésére és a társadalomba való reintegrációra. Kiss-Papp Attila, a szenvedélybetegségből felépülő fodrász hajvágás közben beszélt életéről vendégeivel.

„Aktív terápiás vagyok, 22 éves borbély (fodrász) múlttal rendelkezem, és szerfüggőségemből kigyógyulva igyekszem visszailleszkedni a társadalomba. Életem legmeghatározóbb döntése volt, hogy elfogadtam a terápia szabályait, és alapjaiban megváltoztattam az életemet, ezeket a tapasztalataimat pedig fontosnak érzem átadni a fiataloknak, hiszen a szenvedélybetegség napjaink egyik legfontosabb problémája”

– hangsúlyozta.

Fotó: Molnár Péter

A sátrak között megannyi fiatal sétált, beszélgetett, vagy hallgatott bele egy-egy eszmecserébe. Nemcsak helyi, de távolról érkezett diákok is kilátogattak az ifjúsági találkozóra. Petrik Panna barátnőivel a Pécsi Református Kollégiumból érkezett. – Az iskolában hallottunk a rendezvényről, és úgy döntöttünk, ellátogatunk. Először vagyunk itt, nagyon tetszik a fesztivál.

Hájas István harmadik Csillagpontján vesz részt. Egykor teológusként látogatott el első fesztiváljára, mára már lelkészként vesz részt a programokban. – Önkéntesként is szerepeltem már az ifjúsági találkozón, most a nyíregyházi gyülekezetünk fiataljaival jöttünk el, egyfajta csapatépítő, kommunikációs jelleggel, amelyhez remek táptalajt nyújt ez a fesztivál – mondta.

PSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában