2021.07.17. 11:40
Bátrabban és egyre többször választják a tömegközlekedést az emberek
A koronavírus-járvány kitörése óta a MÁV–Volán-csoportnál nagyon sokan érdeklődtek arról, hogy milyen feltételek mellett lehet a járatokon utazni, illetve a vírushelyzettel összefüggésben milyen változások vannak.
20210707 Budapest Budapesti Közlekedési Központ (BKK) autóbusz. fotó: Teknős MIklós (TEK) Magyar Nemzet
Fotó: MW-archív
Az enyhítések következtében július 3-tól nem kötelező a maszkviselés a buszokon és vonatokon, ahogyan az állomásokon és a megállókban sem. Persze a maszkhasználat senki számára nem tilos a továbbiakban sem, ezután is igény szerint hordható. A védőeszköz elhagyása azonban nagy megkönnyebbülés azoknak, akik napi szinten utaznak valamilyen tömegközlekedési eszközön, hiszen a nyári forróságban nem a legkomfortosabb kiegészítő volt a maszk. A MÁV–Volán-csoportot arról kérdeztük, az enyhítések hatással vannak-e az utasok számának alakulására.
– A maszkviselési előírások enyhítésének utasforgalomra gyakorolt hatását nehéz felmérni – szögezte le elöljáróban a kommunikációs igazgatóság. Közölték: – A koronavírus-járvány kitörése óta nagyon sokan érdeklődtek arról, hogy milyen feltételek mellett lehet a járatokon utazni, illetve a vírushelyzettel összefüggésben milyen változások vannak. Nincs azonban arról információnk, hogy konkrétan a kötelező maszkviselés hatására hányan döntöttek úgy, hogy nem a közösségi közlekedést – vasutat és buszokat – választják az utazáshoz – tudatták.
Biztonságra törekedve
Mint írják, a nyári szabadságolások miatt is nehéz lenne összehasonlítani a kötelező maszkviselés előtti és utáni időszakok forgalmát. Az sem elhanyagolandó, hogy sok cégnél az otthoni munkavégzés részben megmaradt, ez is hat az utasszámokra.
– Az átoltottság kedvező alakulásával, illetve az új megbetegedések számának csökkenésével a biztonságérzet és a mobilitás iránti igény is felerősödik, az utasszámadatok alapján is kijelenthető, hogy az utasok ismét bátrabban és gyakrabban veszik igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait is – tájékoztatott a MÁV–Volán-csoport.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/VF5-qRz_zLOnyH-8l8aUe3fEfFZQrzBB6jFUHSjKa0U/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzM2MzZTExYzFmZjQzMWU5M2JhNWFiMGU3YjE4ZWE0.jpg)
A járványügyi helyzet enyhülése és a lazítások ellenére a társaság továbbra is arra kéri az utasokat, tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése végett pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket. – A MÁV–Volán-csoport felelős szolgáltatóként továbbra is minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelméért, rendszeresen fertőtleníti a vonatokat, autóbuszokat és létesítményeket, munkatársait ellátja a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel – közölték. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utazók és munkavállalók biztonságát.
KD