közlekedés

2021.06.14. 08:27

Megvan a Hadházi úti csomópont kivitelezője

Milliárdon felüli beruházás lett a debreceni közlekedési projektből.

A debreceni Nyíl utca és Hadházi út csomópontja 2020.12.04-én. 20201204 Debrecen Fotó: Matey István MI Hajdú-bihari Napló

Fotó: Napló-archív

Nettó 1,15 milliárd forint költséggel egy konzorcium végezheti el a Hadházi út – Nyíl utca csomópont jelzőlámpás átépítését és három jobbra kanyarodó sáv kialakítását a Bem téri kereszteződésben.

Mint arról már többször írtunk, a beruházó ez esetben nem a debreceni önkormányzat, hanem a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF), amely május végén meg is kötötte a vállalkozási szerződést a nyertes konzorcium képviselőivel. A munka megpályáztatása kapcsán volt már egy eredménytelen köre a NIF-nek (akkor nem érkezett ajánlat); ezúttal két jelentkező volt a kivitelezési munkákra. A másik, kedvezőtlenebb – nettó 1,29 milliárd forintos – ajánlat a Duna Aszfalthoz kötődik.

A NIF-nél nemrég úgy nyilatkoztak a Civishírnek, hogy a két csomóponti átalakítással várhatóan 2022 első negyedévében készülhetnek el. A Bem téren a Hadházi úton, a Simonyi úton és a Péterfia utcán épül új jobbra sáv, ami által jelentősen gyorsulhat a forgalom.

Debrecen városa saját forrásból végezteti a közlekedési beruházáshoz szükséges közműkiváltásokat, ezek a munkálatok már a tavasz elejétől jelenleg is zajlanak. Érdekesség még, hogy a Hadházi út – Nyíl utca jelzőlámpás átépítésének költségét 2019-ben körülbelül 250 millió forintra becsülték, a Bem téri beavatkozások nélkül.

RaL

Borítókép: a megújulás előtti csomópont madártávlatból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában